2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

“Nem érdemlem meg, hogy továbbra is meghurcoljanak” – Börtöninterjú Budaházy Györggyel - Videó

Mint ismeretes, a korábbi hatályon kívül helyezett régi ítélethez képest még súlyosabb büntetést kapott Budaházy György márciusban a megismételt eljárásban: az új, nem jogerős elsőfokú ítélet 17 év fegyházról szól. Rengetegen háborodtak fel a vérlázító ítélet miatt, nemzeti szervezetek tüntetéseket is szerveztek. További nehézségként mutatkozott, hogy még országgyűlési képviselők sem mehettek be azóta a fogvatartott hazafihoz.- írja a magyarjelen.hu.

– Emlékszem, Gyurinak milyen jól esett korábban a látogatásom, de a legutóbbi letartóztatása után márciusban Dúró Dóra már hiába kérte a börtönparancsnokot, hogy engedélyezze a belépését hozzá, illetve egy hatgyermekes vádlott-társa is hiába szerette volna akkor képviselőnk látogatását. Júniusban én is személyes tájékozódási lehetőséget kértem Budaházy György fogvatartási körülményeivel kapcsolatban, mivel az Ogytv. szerint „Az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. A képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet – írta korábban Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.

Hosszas küzdelem után a Magyar Jelen stábjának azonban sikerült bejutni, és interjút készíteni Budaházy Györggyel.

Számos témát érintettünk, szóba került, hogy július 4-én, 20 évvel azután, hogy Budaházy Györgyék lezárták az Erzsébet hidat, hazafiak egy csoportja idén is lezárta, de immár azzal a céllal, hogy engedjék szabadon a meghurcolt hazafit. Budaházy hosszasan részletezte az ügyükben fennálló ellentmondásokat, beszélt a kegyelmi kérvényéről is, és megköszönte mindenkinek a kiállást. A teljes beszélgetés alább látható:

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató