2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ilyen interjúkat ad a Hegedűs Zsuzsa nevű szardarab, akit mi tartottunk el

„Ateistaként, finoman szólva nem szeretem az elmúlt években bekövetkezett vallásos fordulatot, de elfogadom” – nyilatkozta a lemondott Orbán-tanácsadó, akinek a Népszabadság bezárása is töréspont volt az életében.

Interjút adott a HVG-nek Hegedüs Zsuzsa. Ismert, a szociológus Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde után mondott le hivataláról. 

A szociológus a beszélgetés elején kifejtette, hogy már korábban is kritikus volt a kormány döntéseivel: „Nagyon nem értettem egyet a homofóbtörvénnyel sem, kint voltam a tüntetésen – ahogy az SZFE átalakítása miatt tartott demonstráción is –, de akkor nem mondtam le” – hangoztatta Hegedüs, majd hozzátette:

Mivel azonban a tusványosi beszédben olyan kijelentések hangzottak el, amelyek túlmentek a vállalhatóság határán, másnap benyújtottam lemondásomat.

Kiderült, hogy beszűkültsége miatt 2014 óta nem követi a magyar médiát, a Népszabadság bezárása pedig töréspont volt számára. „Ateistaként, finoman szólva nem szeretem az elmúlt években bekövetkezett vallásos fordulatot, de elfogadom” – fogalmazott a szociológus.

A kétharmad a világ átka: miután csökken a támogatottság, egyre inkább fokozni kell a gyűlöletet

– szögezte le Hegedüs. Arra a kérdésre, hogy próbált-e beszélni Orbánnal a kritikáiról, és ha igen, hogyan reagált erre a miniszterelnök, úgy felelt: „Sehogy, mert leüvöltöttem a fejét”. Hozzátette: „Hallgatott, mint a csuka. Az is bizonyítja, hogy ez milyen komoly barátság volt”.

A tusnádfürdői beszédről azt mondta:

Ha magánemberként elmondja ugyanezt, akkor nem állok fel, meg sem szólalok. Utáltam volna, de magánügynek tartom.

Az előválasztás is szóba került. Hegedüs szerint Dobrev nyert volna, ha azt mondja, azért szavazzanak rá, mert nő, másképp gondolkodik, a konfliktusokat kezeli és nem szít háborút. „Dobrev Klárával egyébként szerettem volna beszélni arról, hogy mit tudna még kihasználni, csak sajnos nem volt rá ideje” – hangoztatta a szociológus.

Életveszélyes és elfogadhatatlan

– így vélekedik Hegedüs Orbán Putyinhoz fűződő kapcsolatáról.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató