2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lesz már francia LMBTQ-nagykövet is

Franciaország az év végéig kinevez egy „LMBT+ jogi nagykövetet”, valamint tíz új „LMBT+ központ” finanszírozásába kezd – jelentette be csütörtökön Elisabeth Borne francia miniszterelnök.

A miniszterelnök egy orleans-i LMBT+ központban a homoszexuális cselekményekre vonatkozó, második világháborús korlátozások hatályon kívül helyezésének 40. évfordulóján tartott beszédében azt ígérte, hogy a meglévő 35 LMBT+ központ mellett újabb hárommillió eurós ráfordítással további tíz ilyen központ hoznak létre.

Így Franciaország minden régiójában minimum kettő, a tengerentúli területeken pedig legalább egy ilyen központ lesz majd.

A baloldali Borne, akit Emmanuel Macron elnök áprilisban történt újraválasztása után jelölt a miniszterelnöki tisztségre, bejelentette egy „LMBT+ jogi nagykövet” kinevezését is – írta a Le Figaro című napilap.

A nagykövet „koordinálja majd az Európaügyi és Külügyminisztérium tevékenységét a diszkrimináció elleni védekezés és az LMBT+ jogok előmozdítása érdekében, és Franciaország szószólója lesz” – mondta Borne, aki szerint az új „nagykövet” elsődleges feladata az lesz, hogy küzdjön „a homoszexualitás és a transzidentitás világszintű dekriminalizációjáért”.

„A szellemiségek csatáját még nem nyertük meg” – mondta, megjegyezve, hogy „a LMBT+-ellenes gyűlölet továbbra is kirekesztő, sértő, sőt néha még gyilkos is”.

(Demokrata)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató