2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Jeszenszky: Orbán a dallasi beszédével a rossz hírünket keltette

A HVG-nek nyilatkozott a korábbi külügyér.

A tusnádfürdői beszédhez képest, amiben elég szörnyű dolgok voltak, itt nem mondott olyan eget rengetőket. Udvarolt a jól vagy rosszul felmért – nem éppen szép számú – közönségének. Nem a kongresszusban, még csak nem is a republikánusok konvencióján beszélt, hanem egy, a republikánusokhoz kötődő, szélsőségesnek tekintett csoport konferenciáján.

Ha az a cél, hogy az ország jó vagy rossz hírét, de mindenképp terjesszük, mert akkor fognak bennünket ismerni, akkor azt elérte. De ha – logikusan – minél pozitívabb képet szeretnénk Magyarországról kialakítani úgy, hogy az nem csak egy szűk csoportra korlátozódik, akkor a beszéd káros volt. A híre a jelenlevőkön túl másokhoz is eljut, köztük a republikánus párt nem trumpista köreihez is. A mai amerikai kormányzatot pedig mégiscsak a demokraták vezetik.

Ennek a beszédnek tehát csak akkor volna hozadéka az ország szempontjából, ha Trump vagy a Dallasban látott szellem uralkodóvá válna az Egyesült Államokban. Ettől azonban elég messze vagyunk. Trump újabb elnöki ciklusára egyre kevesebb az esély, még ha a félidős választások után a republikánusok erősödnek is.

Ha pedig ez a váltás nem következik be, akkor inkább a rossz hírünket keltette a beszéd - mondta Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató