2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Molnár Dóra szerezte a negyedik magyar érmet az úszó-Eb-n

A római úszó Európa-bajnokság második napján újabb magyar éremnek örülhettünk: a jelenleg is délutáni program első döntőjében Molnár Dóra bronzérmet nyert 200 háton!

A női 200 hát döntőjével indult a péntek délutáni program, amelyben ráadásul két magyar lánynak is szurkolhattunk: Szabó-Feltóthy Eszter a második, Molnár Dóra pedig a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba.

Az első fordulót követően Szabó harmadikként fordult, a hazai közönség előtt versenyző, toronymagas esélyes Margherita Panziera pedig már féltávnál nagy előnnyel vezetett. 

Az utolsó 50-en aztán Molnár Dóra nagyot hajrázott: 

A GYŐZTES OLASZ, VALAMINT A BRIT KATIE SHANAHAN MÖGÖTT 2.09.29-CES IDŐVEL HARMADIKKÉNT CSAPOTT CÉLBA ÉS BRONZÉRMET NYERT. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER NEGYEDIK LETT.

Rögtön következett egy másik magyar érdekeltségű döntő, férfi 50 pillangón Szabó Szebasztián a nyolcadik helyen zárt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató