2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Iráni tisztviselő: az USA-t felelősségre kell vonni az orosz és ukrán népnek okozott károkért

Ali Abdollahi Aliabadi, az iráni fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese arról nyilatkozott, miszerint az amerikai hatóságokat felelősségre kell vonni minden kárért, amit Oroszország és Ukrajna népének okoztak.

Szavai kedden, a X. moszkvai nemzetközi biztonsági konferencián hangzottak el, amelynek során kiemelte, a NATO „keleti irányú ambiciózus fejlesztése” az oka annak, ami ma Ukrajnában történik – írta a TASS.
 
A magas rangú katonatiszt hangsúlyozta, az Egyesült Államok törekvéseinek célja, hogy a szankciók által „erősítse meg az uralmát”, mindez pedig jól ábrázolja, hogy az országnak „meg kell fizetnie a tartozását” minden általa okozott kárért.

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is ezen az állásponton van, aki szerint a nyugati országok katonai konfliktusok kirobbantásával akarják fenntartani „a hegemóniájukat”, miközben Ukrajnát használják „ágyútölteléknek”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató