2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Apad a Jobbik: Kilépett a pártból Biró László

Tizenhét év után lépett ki a Jobbikból Biró László, a párt Hajdú-Bihar megyei önkormányzati frakciójának egykori tagja – adta hírül a Jakab Péter-féle Néppártján csapata.



„Eljött az az idő is, hogy belássam, már semmi esély arra, hogy a Jobbik kikeveredjen abból a zsákutcából, amelybe szűklátókörű és érthetetlenül nem előrelátó vezetése juttatta” – jelenti ki a politikus az új Facebook-oldalon. Úgy látja: Jakab újraválasztása után elkezdődhetett volna a konszolidáció és a béke időszaka, azonban ehelyett „megpuccsolták” a pártelnököt.

„Következett Jakab lemondása, amelyet azóta sem értek. Arra gondoltam, hogy ezzel szeretné elérni, hogy teljes tisztújítás legyen – mint ahogy annak is kellett volna lennie!!! De nem, még azok is meglapultak, akik az ominózus elnökségi ülésen Jakab mellett voltak. És ez volt az a pont, amikor számomra morálisan megszűnt a teljes országos elnökség. Mint ahogyan a teljes frakció is, melynek tagjai nagyon sokat köszönhettek Jakab Péternek, mégis egyöntetűen hátba szúrták” – emlékszik vissza Biró, aki úgy zárja posztját, hogy ő marad, ahol volt: a nép pártján, a nemzet szolgálatában!

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató