2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Reagált az OMSZ a két vezető menesztésére: politikai nyomásgyakorlással vádolják a kormányt

Többek között azt akarják elérni, hogy tegyék semmissé a két vezető felmentését, miközben átvilágítást kezdeményeznek.

Mint ismeretes, az időjárási viszonyok miatt nem tartották meg a nagy ünnepi tűzijátékot szombaton, augusztus 20-án. Sokan felháborodtak ezen, és nem kevés olyan hozzászólás érkeztet az interneten keresztül, amikben az OMSZ-t hibáztatják.

A kormány bejelentését követően az OMSZ ismertette a hivatalos állásfoglalását a szolgálat vezetői részéről. „Az Országos Meteorológiai Szolgálat bár önálló központi hivatal, nem politikai, hanem SZAKMAI háttérintézmény.”

– írták a közleményükben, ami így szól:

„Az OMSZ a 2006. augusztus 20-i tragikus kimenetelű ünnepi rendezvények óta minden évben részt vesz az ünnepségek biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs munkájában. Tette mindezt ezen évek alatt szakmai tudásának legjavát nyújtva, támogatva ezzel számos fontos és felelős döntés meghozatalát.”

„Így történt ez az idei évben is: az ünnepi rendezvények lebonyolításához számos egyedi produktummal és különleges/speciális előrejelzéssel, extra mérések elvégzésével és értékelésével járult hozzá az OMSZ. A tűzijáték időpontjára és helyszínére vonatkozó prognózisokat is legjobb szakmai tudásunk alapján készítettük: az események időpontjához közeledve a rendelkezésünkre álló információk és adatok alapján támogattuk a legjobb döntés meghozatalát.”

„Azonban az Operatív Törzzsel folytatott kapcsolattartási folyamat során olyan elvárások és nyomásgyakorlás merült fel augusztus 19-től kezdve a tűzijáték lefújásának pillanatáig, ami nagy mértékben rátelepedett előrejelzéseink kiadására, kommunikációjára és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a meteorológiai előrejelzésekben rejlő, tudományosan is elfogadott bizonytalanságot.”

„Határozott álláspontunk, hogy az OMSZ kollégái a jelentős döntéshozói nyomásgyakorlás ellenére is tudásuk legjavát nyújtották és semmiféle vélt vagy valós káreseményért nem felelősek. Az augusztus 21-től kezdve, az OMSZ-ra nehezedő, több tárgyi csúsztatást és téves információt is tartalmazó, rosszhiszemű médiamegjelenéseket teljes mértékben méltatlannak tartjuk szolgálatunkkal, kollégáinkkal, valamint a teljes meteorológus szakmával szemben, mint ahogy azt is, hogy a döntéshozatallal kapcsolatos felelősséget kizárólag az OMSZ-ra hárítják át. Szinte ezzel egyidőben történt az OMSZ elnökének, dr. Radics Kornéliának és szakmai elnökhelyettesének, Horváth Gyulának felmentése, amit –egyéb indoklás híján – a médiahírek alapján az augusztus 20-i eseményekkel hozunk összefüggésbe.

Ezt elfogadhatatlannak, alaptalannak és az Operatív Törzs kollektív felelősségének téves áthárításának tartjuk.”

„A fent leírtak összességében olyan súlyú politikai nyomásgyakorlást jelentenek az OMSZ-ban folyó több, mint 150 éves munkára nézve, melyben a továbbiakban nem tudjuk – kormánytisztviselői eskünkhöz hűen – befolyásolásmentesen, szakmai tudásunk javát nyújtani.”

„Az OMSZ integritásának visszaállítása és szakmai függetlenségének megőrzése érdekében az alábbi lépéseket tartjuk elengedhetetlenül szükségesnek: 1. Az Operatív Törzs idén augusztus 20-hoz köthető tevékenységének, döntéshozatalainak, kapcsolattartási módszereinek átvilágítását független vizsgálóbizottság által. Az átvilágítás eredményeinek nyilvánossá tételét és azok alapján a döntéshozatali mechanizmusok fejlesztését.”

„2. Az augusztus 20-ra vonatkozó meteorológiai prognózisok szakmai kiértékelését független vizsgálóbizottság által. A kiértékelés nyilvánossá tételét. A vizsgálat idejére dr. Radics Kornélia és Horváth Gyula felmentésének visszavonását. 

A poszt alatt már meg is jelentek az első híénák: pl. Újpest ellenzéki polgármestere, Déri Tibor.

Nem lepődnénk meg, ha egy tüntetést is összehívnának sebtiben...

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató