2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az augusztus 20-i ünnepet biztosító rendőrök elleni támadásra készült egy csoport

Letartóztattak egy férfit, aki rendőrök elleni támadásra készült augusztus 20-án – írja a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye.

A megalapozott gyanú szerint egy 34 éves Bács-Kiskun megyei férfi azt határozta el, hogy az augusztus 20-i, budapesti közterületi rendezvények biztosításában résztvevő rendőrök ellen követ el társaival erőszakos cselekményeket. A férfi ezért augusztus 16-án létrehozott egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot az egyik üzenetküldő alkalmazásban, ahol társakat toborozott az erőszakos cselekményekhez.

A férfi a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket, gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket is beszerzett. A nyomozó ügyészég a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével beazonosította, majd a Terrorelhárítási Központ segítségével őrizetbe vette, és hivatalos személy elleni erőszak előkészületének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Augusztus 19-én kutatást tartottak a lakásán, ahol informatikai eszközök mellett különböző pirotechnikai eszközöket foglaltak le. Az általa külföldről rendelt nagy teljesítményű petárdák éppen a kutatás idején érkeztek meg a házhoz.

A bíróság az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását egy hónapra rendelte el 2022. augusztus 21-én, figyelemmel arra, hogy fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó ügyészség a csoport tagjai közül még egy 35 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A férfi szabadlábon védekezik.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató