2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az osztrák kancellár szerint szükség van az Oroszország elleni szankciókra

Karl Nehammer osztrák kancellár az Oroszország elleni uniós szankciók fenntartását szorgalmazta az elsősorban európai uniós kérdésekre koncentráló alpbachi nemzetközi fórum hétfői megnyitóján.

Az elmúlt napokban az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezető tartományi politikusai megkérdőjelezték az ukrajnai orosz hadművelet miatt Moszkva ellen bevezetetett szankciókat. Nehammer szerint jogos a kérdés, hogy a büntetőintézkedések jobban sújtják-e Oroszországot, mint az Európai Uniót. Ugyanakkor – mint fogalmazott –

vitán felül áll, hogy szükség van ilyen intézkedésekre.



Az ukrajnai konfliktus uralta egyébként a kéthetes, „Új Európa” néven meghirdetett fórum megnyitóját, amelyen az osztrák kancellár mellett felszólalt Maia Sandu moldovai elnök is. Sandu felszólalásában kijelentette, hogy egész Európának össze kell fognia és segítenie Ukrajnának, mert az ukránok egész Európát védelmezik.

Az országát érő orosz fenyegetést firtató kérdésre Sandu egyfajta tehetetlenségre utalt. Mint mondta, természetesen nagy a kockázat, és senki sem érezheti magát biztonságban, Moldova ráadásul törékeny demokrácia, és nem rendelkezik erős védelemmel. Az elnök ezért ismételten sürgette, hogy országának Ukrajnához hasonlóan adjanak valódi uniós csatlakozási perspektívát. Ezenfelül ismét megköszönte, hogy Moldova tagjelölti státuszt kaphatott.

Nehammer mindezzel összefüggésben megjegyezte, hogy hasonló perspektívát kell biztosítani az egész Nyugat-Balkánnak is, s egyben utalást tett a Bosznia-Hercegovina és Koszovó körül kialakult feszültségekre. Hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy a háború ne csaphasson át Európa keleti határairól a kontinens közepére.

Az osztrák kancellár további tárgyalásokat szorgalmazott a Balkánon és az ukrajnai konfliktus szereplői között is. Mint mondta, a háború nem fog egyhamar véget érni, és nem szabad megszakítani a kapcsolatot Oroszországgal.

Andreas Treichl, az Alpbach Európai Fórum elnöke felszólalásában egy erős európai védelmi struktúra kiépítését javasolta. Úgy fogalmazott, hogy becsüli a NATO-t, de Európának önállóan is meg kell tudnia védenie a határait.

Az alpbachi fórumot 1945 óta évente megrendezik, az idei már a 77. alkalom. Célja, hogy az egész kontinenst érintő aktuális társadalmi és szociális kérdéseket vitassanak meg politikai, üzleti, tudományos és kulturális megközelítésben egyaránt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató