2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

DK: Az MMM politikusa „puccsot hajtott végre a Fidesszel együtt”

„Szigetszentmiklós a mai nappal megszűnt szabad városnak lenni” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció képviselője közleményében.

„Nagy János ma puccsot hajtott végre a Fidesszel együtt, eltávolítva azokat az ellenzékieket, akiknek mandátumát köszönheti és akik szívvel-lélekkel városunk fejlődését szolgálják” – reagált arra Jószai Attila, hogy a 2019-ben a választást megnyerő, MMM-es Nagy János összefogott a Fidesszel, az MSZP-vel és a Jobbikkal.

Jószai szerint Nagy János „bosszúvágyának” eddig csak ő estem áldozatául, amikor Nagy „jogszerűtlenül” felmentette alpolgármesteri pozíciójából, miután az 2021-es ellenzéki előválasztáson felesége, Jószai Teodóra jelöltként színre lépett. 

„Előválasztási vereségét követően Nagy János az előválasztás szellemiségét és a hatpárti együttműködés céljait súlyosan megsértve utasította vissza az Egységben Magyarországért közös jelöltjének támogatását, miközben a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjének médiafelületet biztosított a városi újságban. Nagy János ma végleg igazolta, hogy számára az út a Fideszen keresztül vezet tovább, amikor civil, DK-s, Momentumos, és MSZP-s képviselők, bizottsági elnökök, delegáltak és felügyelő-bizottsági tagok helyére személyes ismerőseit, valamint a Fidesz delegáltjait ültette” – fogalmaz a DK-s képviselő.

Mint írja, az egyetlen MSZP-s képviselő is asszisztált ehhez.

„Jómagam már néhány héttel ezelőtt lemondtam alpolgármesteri megbízatásomról, mert vállalhatatlan volt Nagy János politikája. Akkori döntésem a mai napon beigazolódott” – véli Jószai Attila.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató