2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Vucic: a Nyugat gyors megállapodást akar Koszovóról

A Nyugat gyors megállapodást akar Koszovóról, hogy az ukrajnai mellett nehogy kitörjön egy másik európai fegyveres konfliktus is – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök, miután szombaton Belgrádban találkozott a francia elnök, illetve a német kancellár különmegbízottjával.

Szerbia saját déli tartományának tekinti Koszovót annak ellenére, hogy a főleg albánok lakta tartomány 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, amelyet a világ országainak többsége elismer, köztük az Egyesült Államok és öt kivételével valamennyi EU-tagállam. A legjelentősebbek, amelyek nem ismerik el: Oroszország és Kína. Szerbia és Koszovó között 2013-ban tárgyalások kezdődtek kapcsolatuk normalizálásáról. A viszony rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

Vucic sajtóértekezleten nyilatkozva elmondta, hogy a két különmegbízott egy új tárgyalási keretre tett javaslatot, amelyre “a sokkal több aktivitás és nyomás” lenne jellemző. Hozzátették, hogy ebben bírják az Egyesült Államok és Törökország támogatását is. Az általuk javasolt megállapodásban “benne lenne minden, amit ők reálisnak tartanak” – mondta Vucic. Az AFP hírügynökség szerint a szerb elnök burkoltan utalt arra, hogy a francia és a német küldött választás elé állította Szerbiát, nevezetesen, hogy melyik oldalra áll az ukrajnai háborúban.

Azt mondták: mindenkinek el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll

– közölte, de arról nem beszélt, hogy Belgrád hogyan dönt ebben a kérdésben.  

Szerbia az ENSZ-ben elítélte Ukrajna invázióját, de a Moszkva elleni európai szankciókhoz nem csatlakozott.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató