2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Niedermüller: Már lassan azon kell gondolkodni, hogy az ember melyik ujját vágja le

A magyargyűlölő DK-s politikus szerint nehéz helyzetben vannak az ellenzéki vezetésű kerületek.

Erzsébetváros DK-s polgármestere a Klikk TV Mélyvíz című adásának vendége volt, ahol arról beszélt: a járvány kitörése óta „bukdácsolunk az egyik nehézségből a másikba”. Mint mondta, ez nem csak a VII. kerületre, de gyakorlatilag minden ellenzéki önkormányzatra jellemző az országban. Niedermüller szerint a 2019-es győzelem mámorában „még minden szépnek tűnt, de azóta szinte folyamatos, sokszor előre nem látható akadályok nehezítették a működést. Kérdés, hogy egyáltalán sikerült-e bármit megvalósítani az előzetes elképzelésekből?”

„Én azt hiszem igen” – válaszolta a polgármester. „Bár az, hogy az egyes kerületeknek mit sikerült megvalósítaniuk, az jelentős mértékben függ, függött az előző vezetés örökségétől is. Nekünk egyértelműen súlyos örökségünk volt.”

Már lassan azon kell gondolkodni hogy az ember melyik ujját vágja le, miután előreláthatólag 1,6 milliárd forint körüli pluszkiadásunk lesz ” 

– vélekedett Niedermüller, hozzátéve, hogy „ebből a pénzből jelenleg nincs meg egy fillér sem.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató