2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

NATO: Ennek a háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha bebizonyítjuk, hogy Putyin nem fog győzni a csatatéren

Vlagyimir Putyin elnök nem fogja megnyerni az ukrajnai háborút, annak ellenére, hogy több ezer további katona mozgósítására adott parancsot – mondta szerdán a NATO főtitkára, aki „veszélyes és meggondolatlan retorikának” nevezte az orosz vezető atomfegyverek bevetésével való fenyegetését.



Jens Stoltenberg a Reutersnek adott interjúban elmondta, Oroszország második világháború óta első mozgósítása eszkalálná a konfliktust és további emberéletekbe kerülne,

de a lépés azt bizonyítja, hogy Putyin elszámította magát a február 24-i ukrajnai invázió óta.

Stoltenberg a Reuters főszerkesztőjének, Alessandra Galloninak New Yorkban nyilatkozva azt mondta, hogy a 30 nemzetet tömörítő nyugati védelmi szövetség nyugodt marad, és „nem fog részt venni ugyanolyan vakmerő és veszélyes nukleáris retorikában, mint Putyin”.

„Putyin beszéde azt mutatja, hogy a háború nem a tervei szerint zajlik. Nagyot elszámította magát” – mondta Stoltenberg. „A több csapat a konfliktus eszkalálódását fogja eredményezni. Ez több szenvedést, több emberéletet fog jelenteni – ukrán életeket, de orosz életeket is” – tette hozzá.

Stoltenberg szerint bár az orosz csapatok rosszul felszereltek, és nincs megfelelő parancsnokságuk és irányításuk, nehéz elképzelni, hogy a konfliktus rövid távon véget érjen, amíg Oroszország nem fogadja el, hogy Ukrajna szuverén, független ország.

Ennek a háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha bebizonyítjuk, hogy Putyin nem fog győzni a csatatéren.

Ha ezt felismeri, akkor le kell ülnie és ésszerű megállapodásról kell tárgyalnia Ukrajnával” – mondta Stoltenberg volt norvég miniszterelnök. Mivel a NATO felkészült Putyinnal szemben a „hosszú távra”, most szoros párbeszédet folytat a védelmi iparral a hadianyag-készletek feltöltése érdekében – mondta a NATO főtitkára.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató