2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Komoly vita várható az informális EU-csúcson az energiaárak csökkentéséről

Prágában megkezdődött az EU állam- és kormányfőinek informális csúcstalálkozójának második napja. Mint többen elmondták, az érdemi viták péntekre maradtak, hiszen csütörtökön az Európai Politikai Közösség elnevezésű, páneurópai kezdeményezés találkozóját tartották.

Oroszországon és Fehéroroszországon kívül valamennyi európai állam képviselője részt vett az Európai Politikai Közösség első ülésén – ami már önmagában komoly eredménynek mondható. A kezdeményezés tagjai mostantól évente két alkalommal találkoznak - felváltva egy uniós és egy unión kívüli országban. Jövő tavasszal Moldova, azt követően pedig valószínűleg Spanyolország, majd pedig Nagy-Britannia ad otthont a rendezvénynek.A pénteki informális csúcstalálkozón alapvetően két téma kerül napirendre:

- a gázár felső határának kérdése, a manipuláció által súlyosbított energiaár-csúcsok leküzdésére, illetve

- az egységes piac és az egyenlő versenyfeltételek megőrzése, amelyre az Európai Unió a REPoverEU nevű programjában mintegy 300 milliárd eurót szán.

A csúcstalálkozóra érkezve több vezető is megerősítette, hogy pénteken nem lehet döntésekre számítani, az informális eseményeknek nem is ez a céljuk. Az várható, hogy előkészítik a két hét múlva Brüsszelben esedékes, szokásos, őszi EU-csúcsot, ahol viszont már konkrét döntéseknek kell születniük.

A tagállamokat legjobban megosztó kérdés a gázár felső határának rögzítése. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt tartaná helyesnek, ha a villamosenergia előállításához használt gáz árát maximálnák. Olaszország, Belgium, Görögország és Lengyelország azonban egy közös levélben azzal álltak elő, hogy az összes uniós nagykereskedelmi gáztranzakció árát szabályozzák. Ehhez kiegészítésképpen ezek az országok elfogadhatónak találnák, hogy energiahiány esetében sürgősséggel, teljes, piaci áron vásároljanak gázt.

Krišjānis Kariņš lett miniszterelnök arról beszélt, hogy az energiaárak letörésére sok elképzelés létezik, arról kell dönteni, hogy ezek közül melyiket és hogyan alkalmazzák. Arra azonban nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy ez csak összehangolt és európai szintű intézkedéssel képzelhető el. Szerinte az nem járható út, ha a tagállamok külön hoznak döntéseket csak azért, hogy átmeneti versenyelőnyt érjenek el a szomszédaikkal szemben.

Az állam- és kormányfők elsőként Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke felszólalását hallgatják meg. Előzetesen Metsola ezt mondta, hogy két üzenete van az uniós tagállami vezetőkhöz:

- Biztosítai kell Ukrajna ellátását a szükséges nehézfegyverekkel és tankokkal, a reakciónak továbbra is egyeznie kell a fenyegetéssel.

- Az energiával kapcsolatban közös beszerzésre van szükségünk, a tagállamoknak nem szabad túllicitálniuk egymást.

Sanna Marin finn kormányfő arra a kérdésre, amely szerint mit szól ahhoz, hogy John Biden amerikai elnök szerint akár egy nukleáris armageddonná is fajulhat a háború, a következőt mondta:

A konfliktusból az a kiút, ha Oroszország elhagyja Ukrajnát.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató