A balliberális publicista is kifejtette véleményét.
Figyelj,
essünk ezen túl, egy kellemetlen dologgal kell szembesülnöd. Szóval rosszul tudod: most nem történik valami, nem csinál végre valaki valamit, pláne nem valami újnak a kezdete van, hanem éppen, hogy folytatása évek reménytelen ködszurkálásának. Valójában annyi történt, hogy Orbán visszahozta a játékba az egész levitézlett bagázst. A tüntisztárokat, az önpromóprófétákat, a konyhaelemzőket, a közpénzfaló áldemokratikus díszítőelemeket, a külföldről finanszírozott agresszív jótétlelkeket, az örök sértetteket, a halálamazonokat, a frusztráció-vámszedőket.
Megint kaptak egy esélyt, hogy ne arról legyen szó, amit elrontottak, vagy intelmeik alapján elrontottak mások, hanem az Ügyről. Mert mindig Ügy van, amelyről a körökön belül csak ugyanazt szabad gondolni, amelyért ugyanolyan hőfokon illik égni, amelyet minden mást megelőzően képviselni erkölcsi kötelesség. Így kívánja az a társasági rovat, amelyet Orbán Viktor eszdéeszesként azonosít, és amelynek értékítéletét közel húsz éve következetesen hagyja figyelmen kívül. Az eszdéeszes megjelölés persze se nem pontos, se nem méltányos, de a miniszterelnök nem is pontos vagy méltányos akar lenni, hanem sikeres. A siker egyik záloga pedig ebben az országban az, ha valaki magasról szarik ennek a körnek az elvárásaira. Vagy csinálja pontosan az ellenkezőjét, mert a társulat gőgje és arroganciája az önsorsrontásig hatékony. Amennyiben megkérdőjelezik tevékenységének értelmét,
hisztériával és falkában marcangolással válaszol.
Félre ne érts: az Ügyek apropójául szolgáló esetek vagy jelenségek valóban ügyek lennének. Nélkületek. Mert gondolj bele: most sem a pedagógusbérek vagy az oktatás áll a viták középpontjában (noha arról is szabadna sokfélét gondolni, ugye?), hanem a miattuk szervezett tiltakozás módja és érelme. Szerintetek, ha valaki kiáll egy színpadra, és elmondja a közhelyeket, az csinálás; ha valaki megpróbálja összeszedni a korábban történtek tanulságait, az nem csinálás. Csinálás, ha összegyűlik ugyanaz az embertömeg, ha körbelájkolják egymást ugyanazok, lemegy ugyanaz a kultúrprogram.
Én tényleg sokáig azt hittem, hogy a Békemenetnél nem lesz abszurdabb: az egyik európai fővárosba szervezett séta majd megállítja a másik európai fővárost. Ám – ha Brüsszelt nem is sikerült megállítani – három kétharmadot csak összesétáltak. Szemben az O1G-celebek dominálta demonstrációkkal, ahol sem a hivatalos célt nem sikerül elérni (szabadságtéri emlékmű eltávolítása, CEU megtartása, túlóratörvény megakadályozása, Fudan távoltartása stb.), sem a politikai sikert. Amennyiben pedig ez megemlítődik, akkor jön a hiszti, a dühös csapkodás, meg a »mondjál jobbat«. Rendben – sokadszor is, és bár sokadszorra is megjegyzem, hogy nem az én feladatom, de
a bérharchoz nem kell se színpad, se kórus, se mozgalom.
Pontosabban mozgalom – elvben – már van, szakszervezetnek hívják, és az lenne a feladata, hogy megfejtse, hogy a közel hatezer köznevelési intézményből miért csak pár tucat vesz részt a megmozdulásokban, és miként lehetne szélesebb munkavállalói koalíciót létrehozni. Persze nektek eleve kész válaszotok van, hogy miért nem sikerülhet. Akkor miért csináljátok, ha eleve tudjátok, hogy kudarc lesz?
Azért, mert valójában nem az Ügy fontos, az csak ürügy, hanem hogy demonstrálni tudjátok, ti álltok a jó oldalon, és veletek szemben ott a gonosz. Mellétek állni nem racionális mérlegelés dolga, hanem erkölcsi kötelesség. Egyben ez fölmentést is ad az összes korábbi baklövés alól, az ellentmondást nem tűrően képviselt megoldási javaslatok csődje miatt. Nem buták, bénák és beképzeltek voltatok, hanem az ármány áldozatai. Persze ugyanez a pszichózis működik az orbánista oldalon is, csak mint említettem, ők legalább eredményesek ezzel, ti meg nem – és akkor legalább az abbahagyhatná, akinek nem jön be. De újból és újból és újból újrakezdődik, mert Orbán olyan szituációt állít elő, hogy a társaság ismét bukott balfékeket emeljen pajzsra, az aktuális Ügy tényleges érintettjei meg ne kérdőjelezzék meg,
hiszen értük állnak ki ezek a remek emberek.
Ehhez a művelethez már egy komplett megszorítócsomag is kevés volt – pedig volt hídfoglalásos KATA-tüntetés is, így pörgetni kellett tovább. Hiába ígérték meg, nem veszik figyelembe a pedagógusok bérköveteléseit, és ha ez robbanással fenyegetne, már leszerelték volna, ahogy az orvosok esetében történt, de mentek tovább, és Orbán a tiltakozó tanárokkal szemben »szabad folyást kell engedett a törvényes eljárásnak«, azaz addig provokált, amíg csak összeállt a számára legkedvezőbb ellenfél. Akiket, ha fölveszik a tüntibiznisz örvén árusított kegytárgyak valamelyikét, legalább távolról is fölismer.
