2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Franciaország kétezer ukrán katonát képez tovább

„Franciaország kétezer ukrán katonának tart továbbképzést” – jelentette be Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent interjúban.

Az ukrán katonák Franciaországban a francia egységekben fognak több hetet eltölteni - mondta a tárcavezető. A képzésnek három szintje lesz: általános gyakorlati képzés, ezt követően az Ukrajna által megjelölt különleges igények szerinti, elsősorban logisztikai képzés, harmadik szinten pedig a Franciaország által nyújtott felszerelésekről történő képzés. „Mindezt a jogok tiszteletben tartásával tesszük, soha nem hadviselőként, mivel mi nem állunk háborúban. Mi segítünk egy országot, amely háborúban áll, amióta Oroszország megtámadta” – jelezte a miniszter.

Az ukrajnai háború következményeiről szerda este adott élő televíziós interjújában

Emmanuel Macron államfő megígérte, hogy Párizs újabb fegyvereket, mégpedig légvédelmi rendszereket fog szállítani Ukrajnának.

A védelmi miniszter elmondta: a Crotale kis hatótávolságú francia légvédelmi rakétarendszerről van szó, amely jelentős segítséget nyújt majd az ukránoknak a légterük megvédéséhez.    

„Nekünk 12 van belőle, de fokozatosan bővítjük a rendszert és MAMBA föld-levegő rakéta rendszerrel váltjuk fel, így (az átadott eszközök) nem fognak hiányt okozni a francia hadseregnek” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az a cél, hogy két hónapon belül megvalósuljon az átadási és képzési művelet. Emlékeztetett arra, hogy eddig 18 francia CAESAR önjáró löveget szállított Franciaország az ukrán hadseregnek, és a tárgyalások folytatódnak további hat ágyú és föld-föld csapásmérő rendszerek leszállításáról.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató