2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Fidesz: Gyurcsányné bevallotta, hogy Magyarország ellen dolgozik

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Dobrev Klára pénteki találkozójára.

Dobrev Klára október 21-én, pénteken huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőjével találkozott. Az egyeztetésen többek között hangsúlyozta, hogy az árnyékkormány „elkötelezett az európai értékek mellett”, és „megkérdőjelezhetetlennek tartják, hogy Magyarországnak az EU-ban van a helye”.


Továbbá azt is leszögezte: „az árnyékkormány készen áll arra, hogy bármikor át tudja venni a kormányzást”.

„Gyurcsányné nyíltan roadshow-zik, hogy hazánk ne kapja meg az uniós forrásokat”

Az elhangzottakra és a DK által közleményre a Fidesz is reagált. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a nagyobbik kormánypárt azt írta:

Gyurcsányné ma gyakorlatilag bevallotta, hogy már nemcsak a színfalak mögött áskálódik Magyarország ellen, hanem nyíltan roadshow-zik azért, hogy hazánk ne kapja meg az uniós forrásokat
és ismét ők kerülhessenek hatalomra.”


A választók megüzenték: nem kérnek belőlük


Majd azzal folytatták, hogy „a demokráciáról prédikáló Gyurcsányné figyelmét elkerülte, hogy a magyarok demokratikus választásokon sokadszorra is világosan megüzenték, hogy nem kérnek belőlük. Pont azért nem, mert Gyurcsányék soha nem a nemzeti érdekekért dolgoztak” – olvasható a Fidesz közleményében.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató