2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Eldőlt, Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök

Egyedül Rishi Sunaknak sikerült összegyűjtenie a szükséges 100 ajánlást a magyar idő szerint hétfő délután három órai határidőig, így ő lett a Konzervatív Párt új vezetője, és ő lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

A Boris Johnson-kormány indiai származású egykori pénzügyminisztere történelmet írt, ugyanis ő lesz az első színes bőrű, nem keresztény politikus, aki betölti a pozíciót. Ezenkívül 42 évesen a 18. század óta ő lesz a legfiatalabb politikus, akit brit miniszterelnöknek neveznek ki.

Az eredmény bejelentése előtt percekkel a másik induló jelölt, Penny Mordaunt korábbi nemzetközi fejlesztési miniszter egy Twitteren közzétett közleményben ismerte el a vereséget, és gratulált Sunaknak.
 
Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy Sunakot támogatta a Konzervatív Párt alsóházi képviselőinek több mint fele, a kérdés csak az volt, hogy Mordauntnak is sikerül-e a hivatalos jelöltséghez szükséges legalább száz képviselőt maga mögé állítania. Ha ez összejött volna neki, akkor a 180 ezer fős párttagság dönthetett volna online szavazáson a következő kormányfőről péntekig, enélkül viszont most automatikusan Sunak került ki győztesen.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató