2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Tóta W. Árpád: A fasizmus nálunk életképes, csak tápoldatozni kell

„Megvannak a bejáratott ellenségek: Brüsszel, Soros, űrzsidók, ellenzék, és persze a szemét ukránok” – fogalmazott a baloldali megmondóember.

A baloldal megmondóembere, Tóta W. Árpád a HVG hasábjain jelentetett meg publicisztikát. 

A publicista úgy véli, hogy „A vihar pörögve, kecsesen közeledik, pályája kiszámítható. Ide fog érni. Magyarország olyan brutális csapások elé néz, amilyeneket évtizedek óta nem látott. A büszkén megőrzött jó magyar forint mélyrepülése, a munkanélküliség, a bedőlt hitelek, a megfizethetetlen megélhetés, a bűnözés – és mindebből az emberi tragédiák”.

Hozzátette: Na ja, ez csúnya, cinikus dolog, de hát valakinek az urológián is kell dolgoznia. 

A válság frusztrációt hoz, sebeket, fájdalmat, és vele gyűlöletet. Ennek irányítása politikai feladat. Ne legyen kétségünk: a kormány már rajta van”.

„Így volt ez az első világháború utáni nyomorban – ebből nőtt ki a fasizmus többek között –, és így lesz most is. A fasizmus nálunk életképes, csak tápoldatozni kell. Megvannak a bejáratott ellenségek. Brüsszel, Soros, űrzsidók, ellenzék, és persze a szemét ukránok, akik nem vágták magukat hanyatt Oroszország Apácska előtt. Mind elő fog kerülni, abban a reményben, hogy az éhséget, a hideget, a nélkülözést rájuk lehet kenni” – fogalmazott Tóta W. Árpád.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató