2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Német püspök: A homoszexualitás Isten szerint való!

„Azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata” – jelentette ki Helmut Dieser aacheni püspök.

Örömmel keresztelné meg két leszbikus nő gyermekét Helmut Dieser aacheni katolikus püspök, aki szerint azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik változata. A püspök nemrég interjút adott a Deutsche Wellének, amelyet a hvg.hu közölt.

A homoszexualitás mellett természetesen szó esett az ukrajnai háborúról is. Ennek kapcsán Dieser kijelentette, hogy az országnak joga van ahhoz, hogy  fegyverrel védje meg magát, amihez viszont szüksége van a támogatásunkra. „Ukrajna nemcsak a saját országát védi, hanem minket is itt, Nyugat-Európában, az értékrendünkkel együtt” – szögezte le.

„A homoszexualitás – ahogyan azt a tudomány is alátámasztja – nem rendellenesség, nem betegség, nem valamiféle hiányosság megnyilvánulása, és pláne nem az eredendő bűn következménye.

Azt kell mondanom: a világ színes, a teremtés pedig sokszínű. Ha pedig ez így van, akkor miért lenne másként  pont a szexualitásban? Akkor abban is elfogadhatjuk a sokféleséget, mint olyasvalamit, ami Isten szerint való, és amely ilyen módon nem sértheti a Teremtő akaratát” – fejtette ki kérdésre válaszolva Dieser, aki szerint Azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata.

Az interjúból kiderül: az idők során természetesen változott a püspök álláspontja.

„Sokáig abban a hitben voltam, hogy a homoszexualitás korlát a férfi vagy női identitásban. Sokszor érveltem így. De különösen a fiatalok esetében éreztem egyre gyakrabban, mennyire elfogadhatatlan ez az álláspont. Komolyan gondolkodóba estem emiatt. Aztán megtanultam, hogy az efféle nézetek teológiailag sem meggyőzőek” – mondta Dieser.

És hogy mindez hogyan illeszkedik a teológiai nézeteibe?

„A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal. Ennek a hittételnek az igazságáról mélyen meg vagyok győződve. Olyan Istenben hiszünk, aki testet öltött ebben a világban, elfogadta a mi emberi mivoltunkat. Ez olyan bizonyosságot kell, hogy adjon nekünk, hogy bátran szembe tudjunk nézni az emberi létünk realitásaival” – érvel a katolikus vezető.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató