2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egy eltűnt hatéves gyerek után kutatnak nagy erőkkel Péren

Körözést adott ki a Győri Rendőrkapitányság, miután a Győr-Moson-Sopron megyei Pérről vasárnap délután eltűnt egy hatéves kislány.

Túróczi Zora vasárnap, délután négykor távozott el a Kánvási dűlőben lévő tanyáról, és azóta nem tudni, hol van, írta a Police.hu.

A rendőrök a lakosság segítségét is kérik. Aki a képen látható Túróczi Zora tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A kislány keresésében többek között a Pest megyei Kutató-Mentő szolgálat is részt vesz. A szervezet azt írta, hogy rendőrség koordinációjával közel 200 fő bevonásával zajlik egy átfogó területkutatás, amelyhez technikai eszközökkel csatlakoztak. Hétfőn hajnalban azt írták, hogy egyelőre eredménytelen a keresés.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató