2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Már van gyanúsított Cseh Katalinék botrányában

Költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Cseh Katalin családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – értesült a Magyar Nemzet. Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik a momentumos politikust is „karcolgató” ügyben, miután a nyomozók megállapították, hogy a szóban forgó céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.

Már van gyanúsítottja annak az uniós adócsalási botránynak, amiben a momentumos Cseh Katalin családi cégéhez köthető vállalkozások nevei is felbukkantak 

– derült ki az ügyészség Magyar Nemzet általi megkeresésére küldött válaszából.

A Fővárosi Főügyészségnél a lap arról érdeklődött, hogy az egyik európai parlamenti képviselő köréhez köthető költségvetési csalási ügy nyomozásában történt-e valamilyen változás. Megkérdeztük azt is, hogy amennyiben vannak gyanúsítottak, őket pontosan mivel gyanúsítják, illetve van-e köztük olyan, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását?

Az ügyészség annyit közölt, hogy az ügyben a nyomozó hatóság költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítással szemben panasszal élt. Hozzátették: őrizetbe vétel nem történt, a gyanúsítás révén vizsgálati szakaszba került nyomozásban az irányítási jogköröket pedig a Fővárosi Főügyészség gyakorolja. A vádhatóság tájékoztatott arról is, hogy a közölt gyanúsítás tárgya nem érint olyan céget, amely az európai parlamenti képviselő személyéhez köthető.

A MAGYAR NEMZET ÚGY TUDJA, A GYANÚSÍTOTT A CSEH CSALÁD CÉGÉHEZ KAPCSOLHATÓ EGYIK VÁLLALKOZÁS TISZTSÉGVISELŐJE.

A momentumos politikus, valamint családja cégügyeivel tavaly nyáron az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a céghálózat tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot. A Magyar nemzet szerint a NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait. A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Az utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság nyomozói azt valószínűsítik, hogy a céghálózat tagjai tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató