2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Novák Katalin Kárpátalján: Lélekben 15 millióan vagyunk

A köztársasági elnök elmondta, hogy mind együttérzünk a bajbajutottakkal.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy vasárnap Kárpátalján folytatódott Novák Katalin köztársasági elnök kétnapos ukrajnai látogatása. Hozzátették: a Kijevben töltött szombat után vasárnap már Beregszászban vendégeskedik az államfő. Novák Katalin részt vett a helyi református gyülekezet adventi istentiszteletén, ahol kijelentette:

„Lélekben itt vagyunk 15 millióan, akik együtt érzünk a bajbajutottakkal. Még a háború sem képes lerombolni a szeretetet”

Elmondta, írják, hogy a béke hírnökeként érkezett, és számára ajándék, hogy „a sokat szenvedett Kárpátalján gyújthatja meg vasárnap késő délután az első adventi gyertyát.”

A lap beszámolt a további programról: az ünnepi istentisztelet után Novák a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláramegy, ahol megkoszorúzza egykori elődje, Mádl Ferenc emléktábláját, találkozik a főiskola vezetőségével, a hallgatókkal, illetve a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének tagjaival, majd munkamegbeszélést folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőségével. Novák Katalin kárpátaljai programja az első adventi gyertya meggyújtásával fejeződik be a beregszászi főiskola előtti téren, írják.


 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató