2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kamu Geri úgy érzékeli, 2024-ben ő lesz a közös valami

Várható kihívóiról, a Lánchíd jövőjéről, a dugódíj értelmetlenségéről és a pártokkal való kapcsolatáról is beszélt Kamu Geri, a Partizán csütörtök esti műsorában. Szinte biztos abban, hogy 2024-ben is ő lesz az ellenzék jelöltje a fővárosban, és afelől sincsenek kétségei, hogy nyerni tud majd.

„Én az ellenzéki pártok rivalizálásának az árát nem szeretném megfizetni” – mondta Karácsony a következő választásról. Kifejtette, hogy nem a pártok jelöltje akar lenni, hanem inkább egy pártok által támogatott jelölt. Minderre szerinte azért is szükség van, mert egy időben tartják majd az európai parlamenti választásokat és az önkormányzati választásokat is, az európai parlamenti választáson a pártok pedig várhatóan egymás ellen fognak indulni. Épp ezért nem tervez egyetlen pártlista mellett sem kampányolni majd, mert neki – ahogy fogalmazott – az összes ellenzéki szavazóra szüksége van.

„Elkezdődik egy tánc, ami nem csak a főpolgármesterségről szól, hanem sok száz másik pozícióról az országban, és Budapesten is”

- mondta Karácsony azzal kapcsolatban, hogy Komjáthi Imre az MSZP társelnöke és Gyurcsány Ferenc a DK elnöke is azt nyilatkozta korábban, hogy nem tekintik automatikusnak Karácsony főpolgármesteri újraindulását 2024-ben. Hozzátette: nincs érdemi ellenjelöltje egyik pártnak sem ellene. „Én arra készülök, hogy '24-ben én leszek az ellenzéki pártok közös jelöltje, semmilyen kétség ezzel kapcsolatosan bennem nincs” – mondta. Gyurcsány Ferenc terveiről – aki pártja budapesti vezetését is átvette – Karácsony elmondta, hogy Gyurcsány annyit közölt vele: „erős DK-t akar Budapesten”. A párttal való szövetségről a főpolgármester azt mondta, meg kell találni az arányokat. Attól pedig nem tart, hogy Gyurcsány Ferenc a választás előtt, vagy a ciklus közepén megbuktatná.

„Nekem nincs az első száz problémám közt Gyurcsány Ferenc.”

Szerinte a kerületi polgármesterek továbbra is „erőforrásként” tekintenek rá. „Én többet beszélek kerületi polgármesterekkel, mint a Tarlós meg a Demszky együtt” – tette hozzá. Elmondása szerint törekszik arra, hogy ismerje a kerületi ügyeket, egyaránt a fideszes és nem fideszes kerületekben is.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató