2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Robert Fico: Nem Magyarországon van baj a jogállamisággal, hanem Szlovákiában

Robert Fico volt szlovák kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban. Ezen többek között a magyar jogállamisági kérdés és az oroszellenes szankciók is szóba kerültek.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Robert Fico kiérdemelte Magyarország tiszteletét, miután hivatali ideje alatt egészen új dimenzióba lépett a magyar–szlovák együttműködés, aminek nyomán mindkét országban jobb lett az emberek élete.

Példaként hozta fel, hogy ekkor adták át a két ország gázvezetékrendszerei közötti összeköttetést, s bár sokan károgtak és pénzkidobást emlegettek, mára világossá vált, hogy azon országok vannak biztonságban, amelyek a legtöbb szomszédjukkal össze tudták kötni energetikai hálózatukat.

Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte:

Az, hogy ki mit gondol arról, hogy a kormány képviselői mellett az ország volt miniszterelnökével is találkozom, megmondom őszintén, nem igazán érdekel, mert egy szuverén ország szuverén külpolitikáját hajtom végre.

Amikor Robert Ficóhoz került a szó, úgy fogalmazott: az Európai Bizottságnak meg kéne vizsgálnia Szlovákia helyzetét, szerinte ugyanis a szlovák kormány az ellenzék kiiktatására használja fel a büntetőjogot.

Hozzátette: az Európai Bizottságnak Szlovákiában kellene vizsgálnia a jogállamiság kérdését, nem pedig Magyarországot szankcionálnia „értelmetlen kitalációkkal”, például az uniós támogatások megvonásával.

Fico azt is kiemelte, hogy

SZERINTE NEM MAGYARORSZÁGON, HANEM SZLOVÁKIÁBAN VAN GOND A JOGÁLLAMISÁGGAL.

„Magyarország oldalán állunk” – üzente Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek Fico, aki élesen bírálta az Európai Unió oroszellenes szankcióit, és támogatását fejezte ki a magyar kormány állásfoglalását illetően, amely megvétózza az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy közös hitellel támogassák Ukrajnát – írja a Denník N nevű szlovákiai liberális napilap.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató