2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lengyel lap: Drámai a helyzet Magyarországon

„A magyar társadalom, amely idén tavasszal oly lelkesen szavazott Orbánra, most mélységesen csalódott” – írja a mandiner.

A magyar kormány megerősítette, hogy fékezi az Ukrajnával való együttműködést – írja a Rzeczpospolita, hozzáteszik: már nem szóban, de valójában leállította Kijevnek szánt további uniós forrásokat. Az eset az uniós pénzügyminiszterek december 6-i, keddi ülésén történt, de Orbán Viktor miniszterelnök a Twitteren egyértelművé tette, hogy ugyan nem ellenzi az Ukrajnának nyújtott segélyt, de inkább a kétoldalú megegyezést részesíti előnyben.

Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszterhez hasonlóan a magyar miniszterelnök is határozottan ellenzi az Unió eladósodását. A lap szerint a korábbi politikai zsarolás után Orbán Viktor ezzel újabb szerencsejátékba kezdett, amelyet Johannes Hahn uniós költségvetési biztos néhány hete már „színtiszta politikai zsarolásnak” nevezett.

A gyakorlatilag egyszemélyben kormányzó magyar miniszterelnök 2022-ben valóban drámai helyzetben van

– írja a lap.

Szeptember óta szinte folyamatosan sztrájkolnak a pedagógusok Magyarországon, az infláció az egyik legmagasabb az EU-ban (21,1 százalék), és még jó ideig magas is marad. „A magyar társadalom, amely idén tavasszal oly lelkesen szavazott Orbánra, most mélységesen csalódott” – olvasható a lengyel lapban.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató