2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Népszava: Halasztják a magyar EU-s pénzekről is szóló csomag véglegesítését

Hiába tűnt úgy, hogy a tagországok hétfőn mindenben megegyeztek egy csomagban a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról, 2600 milliárd forintnyi EU-s forrás felfüggesztéséről, valamint az Ukrajnát segítő hitelről és a globális minimumadóról, a lengyeleknek maradtak még fenntartásaik az utóbbi kérdésben, és a reményekkel szemben szerdáig nem sikerült leszerelni őket. A Népszava szerint alig maradt idő a megegyezésre, valószínűleg az uniós állam- és kormányfőknek is foglalkozniuk kell az üggyel.

Az európai uniós tagállamok elhalasztották a hét elején nyélbe ütött politikai megállapodás véglegesítését, írja értesüléseire hivatkozva a Népszava és a Politico. Eredetileg szerdára tervezték a négy nagy ügyet tartalmazó csomag elfogadását írásos eljárással, vagyis vita nélkül, de a két lap információi szerint a véglegesítés új határideje most már csütörtök lehet.

Hétfőn késő este négy témában jelentett be a cseh soros elnökség az EU-hoz akkreditált nagykövetek ülése után elvi megállapodást, ezeket tehát egy csomagban kezelték:

- az 5,8 milliárd euró (közel 2400 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó magyar helyreállítási terv feltételekhez kötött jóváhagyása;

- a jogállamisági eljárásban javasolt magyar EU-s pénzek felfüggesztésének ügye – az eredeti javaslatot mérsékelve, 2600 milliárd forintnyi forrás kifizetésének felfüggesztéséről döntöttek.;

- az Ukrajnának jövő évre szánt 18 milliárd eurós hitel;

- és a 15 százalékos globális minimumadó.

Az első két kérdéshez elég a tagállamok minősített többsége, de az utolsó kettőhöz egyhangú beleegyezés kell, amit a magyar kormány hétfő előtt nem adott meg. A cseh elnökség nevében Zbyněk Stanjura pénzügyminiszter korábban leszögezte, hogy ő az említett négy kérdést egy csomagban kezelné, és amíg egy dologról nincs megegyezés, az összesről sincs.

A tagállami uniós nagykövetek hétfőn kalapálták ki és jelentették be az alkut, de ezt még hivatalosan meg kellett erősítenie a minisztereknek.

A formaságnak tűnő írásbeli eljárást szerdáig szerették volna lezavarni.
Így a csütörtöki állam- és kormányfői csúcson már nem kellene foglalkozni a csomaggal, ráadásul a Népszava értesülése szerint a következő határidő csütörtök dél, és ha addig képtelenek megegyezni, az egész megállapodás veszélybe kerülhet. A Politiconak arról beszéltek diplomaták, hogy még nincs pontos időpont, csak a csütörtök biztos.

Mindkét lap úgy tudja, a lengyelek miatt nem zárult még le a folyamat. Ők már a magyar kormány előtt ellenezték a globális minimumadó bevezetését, de (a brüsszeli pletykák szerint a saját uniós forrásaik elérhetővé tételéért) korábban beadták a derekukat. Úgy tűnik, a magyar kormánynak tett engedményeket látva ismét meggondolták magukat. Magyarország mentességet kapott a globális minimumadóügyében, eszerint a többi tagállam hozzájárult, hogy a magyar iparűzési adó beleszámítson a globális minimumadóba, így nem kellene megemelni a 9 százalékos társasági adókulcsot.

A Politico szerint a szerdai ülés eredetileg délután 5-ig tartott volna, de lengyel kérésre még három órával megtoldották. Amikor még így sem jutottak dűlőre, a cseh elnökség nevében Petr Fiala miniszterelnök próbált közvetlenül egyezkedni lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel, de hiába. Diplomaták arra számítanak, hogy ugyan a téma nincs a hivatalos napirenden, mégis elő fog kerülni az állam- és kormányfők csütörtöki ülésén.

A Politico már a hétfői alkunál megjegyezte, hogy a lengyelek az utolsó pillanatban elkezdtek akadékoskodni, de akkor még két diplomata szerint a többiek abban bíztak, hogy szerdára feladják.

„Újabb túszejtési helyzet”

- jellemezte a mostani fejleményeket egy uniós diplomata, aki szerint sok frusztrációt okoz, hogy Lengyelország az ukrán segélyt veszélyezteti a minimumadó blokkolásával. Korábban a magyar kormány hasonló vádakat kapott a globális multiadó és az ukrán hitel ellenzése miatt, többek között Annalena Baerbock német külügyminiszter és Johannes Hahn uniós költségvetési biztos is zsarolásról beszélt.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató