2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Washington Post: Ez az emberi jogok horrorjának a vb-je volt

A FIFA-nak volt egy utolsó esélye, hogy helyrehozza a hibáit, de elutasította Zelenszkij kérését – írja az amerikai lap.

A vasárnap befejeződő világbajnokság mindenen túlmutató tanulsága a következő: hiba volt Katarban rendezni. Azon kívül a FIFA-nak rengeteg alkalma lett volna állást foglalni az alapvető emberi méltóság ügyében, de nem így járt el – írta meg szombaton a The Washington Post.

A lap szerint az, hogy 2010-ben Katarnak ítélték oda ezt a nagyszabású eseményt, kezdettől fogva gyanús volt, tekintve, hogy a homoszexualitás ott illegális, a nőknek szinte semmilyen joguk sincs, továbbá az ország hosszú időn keresztül megsértette az emberi jogokat. Még a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, Sepp Blatter is elismerte, hogy téves döntés született.

A szerző azt írja, a stadionokat és a többi, hozzájuk tartozó épületeket borzasztó munkafeltételek közepette,

több ezer emberélet árán építették meg.

Katar megvesztegette előbb a futball illetékeseit, ezt követően pedig megkent kormányzati vezetőket is, hogy csukják be a szemüket. Amikor megkezdődött a küzdelem, a helyi vezetés cenzúrázta, hogy milyen öltözékben lehet bemenni a lelátókra – írja a Post szerzője.

Azokat a szurkolókat, akik meleg büszkeségi szimbólumokat, női jogi jelszavakat vagy bármi mást viseltek, ami a kormánynak nem tetszett, őrizetbe vették vagy kitiltották. A FIFA-nak volt egy utolsó esélye, hogy helyrehozza a hibáit, de elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérését azzal kapcsolatban, hogy a döntő mérkőzés előtt békeüzenetet osszon meg – írja az amerikai portál.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató