2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Donald Tuskot életveszélyesen megfenyegették, a lengyel kormányőrség fogja védeni

Tusk levelei között és a közösségi médiában őt és a családját érintő, ellenük irányuló merényletet is kilátásba helyező fenyegetéseket talált.

A lengyel belügyminiszter döntése alapján a kormányőrség védelmében részesítik Donald Tuskot, a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökét, aki életveszélyes fenyegetéseket kapott – közölte Blazej Pobozy lengyel belügyminiszter-helyettes csütörtökön.

Pobozy a lengyel közszolgálati televíziónak (TVP) Tusk előző napi Twitter-bejegyzését kommentálta. A volt lengyel kormányfő (2007-2014), az Európai Tanács (2014-2019) és az Európai Néppárt (2019-2022) korábbi elnöke azt írta, hogy levelei között és a közösségi médiában őt és a családját érintő, ellenük irányuló merényletet is kilátásba helyező fenyegetéseket talál.

A rendőrség arról tájékoztatta őt, hogy a merénylet veszélye valós, ezért védelmet kért.

Pobozy elmondta: Mariusz Kaminski belügyminiszter döntése alapján a lengyel kormányőrség (SOP) védelmét három hónapig biztosítják Tusknak, és a rendőrség is vigyáz rá.

Törvény szerint a volt lengyel kormányfőknek nem jár automatikusan a SOP védelme, erre csak a hivatalban lévő és a volt államfők, továbbá az aktuális kormányfő, a parlamenti alsó- és felsőházi elnök, a bel- és a külügyminiszter jogosult. Pobozy azt mondta, hogy Kaminski „az állami logikát” tartotta szem előtt, amikor Tuskot is részesítette ebben a védelemben. A Rzeczpospolita lengyel napilap szerdán azt írta, hogy a belügyminiszter a karácsonyi ünnepek előtt ítélte meg Tusknak a SOP védelmét. A szolgálatot ugyanaz az őr teljesíti mellette, aki az Európai Tanács elnökeként védte őt.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató