2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lemondott a DK-közeli szennylap, a Nyugati Fény főszerkesztője

A jövőben Mandula Viktor helyett Kenyeres Bence főszerkeszti az ellenzéki hírportált.

Nyolc év után lemondott főszerkesztői posztjáról Mandula Viktor, a Nyugati Fény nevű ellenzéki hírportál alapítója – olvasható a Transzparens Újságírásért oldalán. A távozásáról szóló cikkében azt írta:

„A legenda szerint az ember sejtjei hétévente lecserélődnek – én 8 éve indítottam útjára a Nyugati Fényt, ideje van tehát a változásnak. Portálunk 8 év után – történetében először – főszerkesztőt cserél, hogy minden legalább úgy, vagy még jobban folytatódhasson, mint eddig.”

A portál szerint Mandula 2015 januárjában indította el a Nyugati Fényt, amely a kezdeti években blogként működött a blog.hu felületén. A karcos, ellenzéki hangvételű oldalon található írások gyakran kikerültek az Index blogketrecére is, amelynek köszönhetően nagy népszerűségre tett szert az „Orbán-ellenes” újságolvasók táborában.

A Nyugati Fény impresszuma szerint egy Szlovákiában bejegyzett cég, a Western Light s.r.o a lap kiadója, amelynek összesen 7 munkatársa van. Elmondása szerint a szerkesztőség Google-hirdetésekből és támogatói adományokból tartja fenn magát, de a választási kampányok alatt fizetett politikai hirdetők is megjelentek a felületen. A Demokratikus Koalíció mellett a Momentum is hirdetett már a Nyugati Fényen, de az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, amely a baloldali pártok képviselőcsoportja az Európai Parlamentben) is reklámozta már magát a portálon. Mandula Viktor távozása mellett bejelentette utódját is, a jövőben Kenyeres Bence főszerkeszti az ellenzéki hírportált.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató