2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Határozott és kemény üzenetet küldött a pedagógusoknak a Belügyminisztérium

Egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.  Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg – minderről a Belügyminisztérium írt az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ebben azt is hangsúlyozzák: A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele.

A köznevelésben a gyermekek, tanulók tanuláshoz való joga az első. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a köznevelési intézményben megkapja a törvények által előírt oktatást, nevelést. Az állam feladata, hogy a gyermekek tanuláshoz való jogát érvényesítse és biztosítsa az oktatás-nevelés zavartalanságát.

A Belügyminisztérium által kiadott közleményben azt is hangsúlyozzák: Magyarországon a jogszerűen tervezett és végrehajtott – előre bejelentett, elégséges szolgáltatást biztosító – sztrájk és a munkaidőn kívül szervezett demonstráció a véleménynyilvánítás elfogadott, következmények nélküli formái.

Egyes köznevelési intézményekben azonban jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.  Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg.

A munkáltató a jelenleg hatályos jogszabály alapján is rendkívüli felmondásra jogosult abban az esetben, ha a pedagógus kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi. A rendeletmódosítás  nagyobb mozgásteret teremt a munkáltató számára a köznevelési intézmények zavartalan működése, a gyermekek oktatásának biztosítása érdekében. A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele.

A módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket.

– tudatta a Belügyminisztérium az MTI-nek megküldött közleményében.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató