2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Eltávolították a magyar zászlókat az intézményekről és több pedagógust menesztettek Kárpátalján

Egy friss rendeletre hivatkozva eltávolította a magyar zászlókat több közintézményről az ukrán rendőrség. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését.


Több magyar falu és Munkács városának közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. Volt olyan település, ahol a rendőrséget is bevetették az intézkedéshez. 

A helyi média beszámolója szerint Fornoson és Dercenben munkácsi feletteseiktől kaptak utasítást az oktatási intézmények vezetői arról, hogy távolítsák el az intézményeik épületeiről a magyar nemzeti lobogót. Állításuk szerint rendelet mondja ki, hogy mostantól kizárólag ukrán zászló loboghat a létesítményeken.

A HELYIEK ELMONDÁSA ALAPJÁN A RENDŐRSÉG FOLYAMATOSAN ELLENŐRZI, VISSZAKERÜLTEK-E A MAGYAR JELKÉPEK.

Azokról az épületekről pedig, amelyekről nem önszántukból vették le a zászlót, a hatóság éjszaka távolította el. 

Nem tudnak a rendelet létezéséről 
A Kárpátalja szerint a Munkácsi Kistérségi Tanács nem fogadott el ilyen rendeletet, ezért – amennyiben létező dokumentumról van szó – kizárólag helyi szintű lehet, emellett magasabb szintű jogszabályba ütközik.

Ukrajna törvényei eddig sem tiltották a nemzetiségek szimbólumának használatát, különös tekintettel arra, hogy Kárpátalja magyarok által lakott településein nem a magyar állam hivatalos címeres zászlaja, hanem a magyar nemzeti trikolór, a piros-fehér-zöld sávos zászlók kerültek az elmúlt 33 évben is kihelyezésre, amelyek eddig nem zavarták az itt élőket, és nem sértették az érvényben lévő törvényeket sem, az ukrán állami zászló mellett a békés egymás mellett élést szimbolizálták – hangsúlyozta a lap.

Felmondtak a magyar tanároknak is
Eközben a Munkácsi kistérségben több – a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) közel álló – magyar intézményvezető is kézhez kapta a felmondását. 

A KMKSZ Munkácsi Alapszervezete a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indokolatlan eltávolítása miatt nyilatkozatot adott ki. Mint írták, „úgy vélik a jelenlegi helyzetben az igazgató menesztése nem szolgálja a magyar iskola zökkenőmentes működését és a nemzetiségek közötti békés együttélést, ezért a döntés azonnali felülvizsgálatát szorgalmazzák” - írja az Index.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató