2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Varju Lászlóra

A DK-s képviselő perében a hónap végén hirdethetnek ítéletet. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a politikust garázdaság vétségében, súlyos testi sértés és választás rendje elleni bűntettben mondja ki bűnösnek a bíróság.

Január 30-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a háromféle bűncselekménnyel is vádolt DK-s országgyűlési képviselő, Varju László büntetőpere – tudta meg a Mandiner a törvényszék sajtóosztályától, amely arról is tájékoztatta a portált, hogy ezen a tárgyaláson a védői perbeszéd, majd a terhelt utolsó szó jogán történő nyilatkozata várható. Ezek hosszától függően pedig aznap akár ítélethozatalra is sor kerülhet.

Három vádpontban is bűnös lehet a DK-s Varju László

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy az előző tárgyaláson az eljárás során beszerzett  bizonyítékok alapján az eljáró ügyész azt indítványozta perbeszédében, hogy a bíróság ítéleti tényállását a vádirati tényállásban foglaltak szerint állapítsa meg és

mondja ki bűnösnek a vádlottat garázdaság vétségében, súlyos testi sértés és választás rendje elleni bűntettben.

Ezért halmazati büntetésül ítélje börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.

A képviselő ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju a DK képviselőjelöltjeként a 2018-as országgyűlési választások előtt egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek –

a választáson való győzelmi esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért annak visszalépéséért cserébe.

A független jelölt azonban elutasította az ajánlatot.

Botrány az MTVA székháznál

A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi akcióját érinti az MTVA székháznál. Ennek kapcsán a december 16-án az épületbe bejutó ellenzéki képviselők egy öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni, a biztonsági őrök azonban megakadályozták őket ebben. Másnap azonban folytatódott az ellenzéki botránykeltés, a dulakodásban pedig

Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának.

A képviselőt a biztonságiak ki akarták vezetni, majd vele szemben – erőszakos ellenállása miatt – testi kényszert alkalmaztak, azonban Varju László továbbra is ellenszegült, és egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A DK árnyékkormányának energia- és rezsiügyi minisztere elleni büntetőper 2020 decemberében kezdődött. Varju az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláson való jogáról sem. A büntetőpert a koronavírus járvány mellett az is hátráltatta, hogy hírek szerint időközben az ügy két tanúja is elhunyt.

A képviselő legutóbb tavaly év végén került újra a hírekbe amikor rémhírterjesztés miatt feljelentették, miután azzal riogatta az embereket, hogy a kormány szemet vetett az állampolgárok bankbetéteire. 

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató