2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner-csoportot az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok a jövő héten további szankciókat vezet be a Wagner-csoport orosz katonai magáncég ellen, ami az amerikai tisztviselők szerint az orosz hadsereget segíti az ukrajnai háborúban, közölte pénteken a Fehér Ház. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője elmondta, hogy az amerikai pénzügyminisztérium jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner-csoportot.

„A jövő héten további szankciókat is bevezetünk a Wagner és a több kontinensen működő támogatói hálózata ellen” - mondta Kirby az újságíróknak a Fehér Ház napi tájékoztatóján. A Wagner nemzetközi bűnszervezetté nyilvánítása az 13581. számú amerikai végrehajtási rendelet értelmében befagyasztja a Wagner minden amerikai vagyonát, és megtiltja az amerikaiaknak, hogy pénzeszközöket, árukat vagy szolgáltatásokat nyújtsanak a csoportnak.

„Ezekkel a lépésekkel a következő az üzenetünk minden olyan vállalatnak, ami fontolgatja, hogy támogatást nyújt a Wagnernek: a Wagner egy olyan bűnszervezet, ami szörnyűségeket és emberi jogi visszaéléseket követ el, és mi könyörtelenül azon fogunk dolgozni, hogy azonosítsuk, megzavarjuk, leleplezzük és célba vegyük azokat, akik a Wagnert segítik” - mondta Kirby.

A múlt hónapban a Fehér Ház közölte, hogy a Wagner-csoport átvett egy fegyverszállítmányt Észak-Koreából, amit az orosz harci tevékenység támogatására szántak. Az észak-koreai külügyminisztérium alaptalannak nevezte a jelentést, és elítélte az Egyesült Államokat, amiért halálos fegyvereket szállít Ukrajnának.

A Wagner tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin a múlt hónapban tagadta, hogy Észak-Koreától fegyvereket kaptak volna, és a jelentést „pletykának és spekulációnak” minősítette.

A Fehér Ház pénteken közzétett egy november 18-i felvételt, amin állítása szerint Oroszország és Észak-Korea között közlekedő orosz tehervagonokat lehetett látni. „Bár úgy értékeljük, hogy a Wagnernek szállított anyag mennyisége nem változtatta meg a harctéri dinamikát Ukrajnában, arra számítunk, hogy továbbra is kap észak-koreai fegyverrendszereket” - mondta.

Az Egyesült Államok becslése szerint a Wagner-csoport jelenleg mintegy 50 ezer főt állomásoztat Ukrajnában, köztük 10 ezer zsoldost és 40 ezer, orosz börtönökből toborzott elítéltet.

„Információink szerint az orosz védelmi minisztériumnak fenntartásai vannak a Wagner toborzási módszereivel kapcsolatban. Ennek ellenére valószínű, hogy Wagner továbbra is orosz foglyokat toboroz” - mondta Kirby.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató