2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hamilton: Már az iskolában banánnal dobáltak a többiek

Banánnal dobálták meg és rendszeresen illették a feketéket gyalázó jelzőkkel Lewis Hamiltont. A hétszeres Forma 1-es világbajnok élete legnehezebb időszakaként hivatkozik ezért iskolás éveire.



A most 38 éves versenyző az On Purpose című podcastban így fogalmazott:

„Már hatéves koromban zaklattak. Abban a bizonyos iskolában én voltam az egyik a három színesbőrű gyerek közül, és a nagyobb, erősebb, zsarnokoskodó gyerekek dobáltak sokszor.”

Hamilton az angliai Stevenage-ben született és oda is járt iskolába. Ráadásul nem csak a gyerektársai voltak vele kegyetlenek. „Az iskolában 1200 gyerekből hat vagy hét gyerek volt fekete, és hármunkat állandóan az igazgatói iroda elé állítottak. Az igazgató csak ránk - és különösen rám - volt rászállva” – mondta.

Hamilton többször viselte a Black Lives Matter feliratot különböző ruháin, vagy épp a maszkján, ahogy a fenti fotón is. Egy ideig a versenyzőtársaival együtt le is térdelt a versenyek előtt, kiállva a mozgalom mellett, majd unalomba fulladt az egész bohóckodás...

Magyarországon járva két éve a pedofilellenes törvényről beszélt. „Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be” – mondta.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató