2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Mi Hazánk: A “magyartalanítás” minden eddiginél nagyobb sebességre kapcsolt Ukrajnában

A munkácsi kistérség vezetői a magyar falvak hivatalairól és közintézményeiről eltávolítják a magyar zászlókat, ami azt jelenti, hogy Ukrajnában a “magyartalanítás” minden eddiginél nagyobb sebességre kapcsolt – jelentette ki Dócs Dávid a Mi Hazánk országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr lepte el Kárpátalját az utóbbi napokban. Összeírnak, behívót osztanak, begyűjtenek: utcán, piacon, a buszon, az óvodánál, presszókban. Már a cigánytelepeken is. És már a házakba is bemennek. A szóbeszéd szerint a feladat az, hogy tízezer embert be tudjanak sorozni a háború zajától távoli területről. Új dandárt alakítanak – beszélik, miután a legnagyobb, profi, kiképzett katonákból álló dandárt, más néven a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok.

A politikus szerint az ukrajnai háború zűrzavarát arra használják ki a helyi hatóságok az ország nyugati végein, hogy vegzálják a magyar lakosságot.

Nem álltak meg a munkácsi turul ügynél, ahol a magyarok nemzeti jelképét rombolták le

– tette hozzá.

A zászlóeltávolítások között precedens értékűnek nevezte a fornosi estet, ahol éjfélkor négy rendőr segítségével távolították el a magyar zászlókat.

A Debrecenben működő, magyar állami fenntartású, futballakadémiáról a magyar feliratot is eltávolították a zászlóval együtt

– tette hozzá. Ezeket a történéseket a Kárpátalján maradt magyarság végső felszámolásaként minősítette Dócs Dávid.

Hozzátette, a sorkatonai szolgálat miatt a kárpátaljai férfiak 80 százaléka így is kénytelen elhagyni a hazáját, ami azt jelenti, hogy nemcsak a férfiak távoznak, hanem velük tartanak a családjaik, a nők és gyermekek is.

Így a 130 ezresre becsült közösség, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén elhangzottak szerint, a felére apadhatott

– emlékeztetett.

A Mi Hazánk Mozgalom kikéri magának, hogy a magyar kisebbséget bármilyen sérelem érje Kárpátalján

– mondta és felszólította a magyar kormányt, hogy Ukrajnának ne anyagi támogatást adjon, hanem a leghatározottabban intézkedjen az őshonos és a kárpátaljai magyar kisebbség érdekében.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató