2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kislányokat zaklatnak Angliában azok a migránsok, akiket luxushotelekben helyeznek el

A szülők arra panaszkodnak a közösségi oldalakon, hogy az iskolás lányaikat az utcán követik és zaklatják a migránsokból álló csoportok.

Egyre több panasz jelenik meg a szülőktől a közösségi médiában arról, hogy féltik a gyermekeik biztonságát. Azt mondják, hogy felnőtt férfi menedékkérők fiatal lányokat követnek és zaklatnak az angol Cornwall vidéki megyében.
 
A közösségi médiában terjedt el egy aggódó anya bejegyzése, aki azt állította, hogy 11 éves lányát és annak barátait egy csapat felnőtt férfi zaklatta Penzance városában. A nő még fotókat is megosztott a migránsokról, akik a kislányokat követték az utcán iskola után.

“Megpróbáltak felszállni ugyanarra a buszra, mint a lányok, de szerencsére a busz elhajtott. Feljelentést teszek a rendőrségen. Osszák meg, kérem, hogy a gyermekeink biztonságban legyenek”

– írta a fotóhoz egy megjegyzésben az aggódó anyuka.
 
Később kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen eset aznap, amikor a banda kislányokat követett és zaklatott az utcán. A feljelentés után a rendőrök megtalálták a négy férfit, akik végül egy figyelmeztetéssel megúszták az esetet – mivel bocsánatot kértek.
 
Hasonló aggodalmakat osztottak meg kedden a cornwalli Newquay városában, ahol egy apa panaszt tett a rendőrségen, mert elmondása szerint a helyi szabadidős központban, egy bevándorló férfiakból álló csoport zaklatta a lányát. Amikor a lánya jelezte a problémát a szabadidőközpont személyzetének, azt a választ kapta, hogy ezek a férfiak menekültek, a tagságukat az állam fizeti, ezért nem tudnak mit tenni. Egy nő, aki szintén ott lett bűncselekmény áldozata, arra hívta fel a figyelmet a szabadidős központ közösségi oldalán, hogy ilyen esetben feltétlenül a rendőrséget értesítsék és ne a központtól várják a segítséget.
 
Az Egyesült Királyság nagy részéhez hasonlóan a cornwalli szállodákat is lefoglalta az Belügyminisztérium, hogy elszállásolja a migránsok tömegét, akik tavaly a La Manche-csatornán keresztül érkeztek az országba.
 
Számos helyi vállalkozó aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a menedékkérők által elfoglalt szállodai férőhelyek miatt csökkenhet a turizmus. Ez azért nagy baj, mert ez a régió az év nagy részében ebből az ágazatból él.
 
Novemberben Steve Double helyi konzervatív képviselő biztosítékot kért a Belügyminisztériumtól, hogy a tél végét követően egyetlen cornwalli szállodában se helyezzenek el migránsokat, hogy ne legyen hatással a fontos turisztikai szezonra.
 
“Először is világossá tettem, hogy elvárjuk a Belügyminisztériumtól, hogy a lehető leggyorsabban dolgozza fel a kérelmeket, hogy azok, akik valóban menekültek, megkapják a szükséges támogatást, és tovább tudjanak lépni életük következő szakaszába az Egyesült Királyságban. Ugyanígy fontos, hogy a Belügyminisztérium azonosítsa azokat, akik nem menekültek, és hogy ezeket az embereket hazatoloncolják saját országukba” – tájékoztatta a helyieket a politikus a közleményében.
 
Egy konzervatív képviselő állítása szerint nemrég hajléktalanokat távolítottak el egy befogadóhelyről, hogy helyet csináljanak 34 migránsnak Angliában. A kiszivárgott adatok szerint az Egyesült Királyságba illegálisan belépő migránsokat van, hogy három- és négycsillagos szállodákban helyezik el, ami éjszakánkét akár 125 fontba is kerül a brit adófizetőknek.
 
A Belügyminisztérium szóvivője az értesülésre reagálva akkor azt mondta, hogy csak a legvégső esetben biztosítanak szállodai szobákat a migránsok számára, mivel azonban rengeteg embert kell elhelyezni, szükség van erre. Hozzátette, dolgoznak azon, hogy ennek a gyakorlatnak véget vessenek.
 
A menekültáradat egyébként hatalmas terhet ró a szigetországra, évi 2,1 milliárd fontba, átszámítva közel 2,5 milliárd euróba kerülhet a brit kormánynak a menekültügyi rendszer fenntartása. Az erre a célra szánt összeg először haladhatja meg a kétmilliárd fontos határt. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a brit belügyminisztérium menekültügyre fordított kiadásai 56 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
 
Forrás: V4NA

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató