2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Dobrev teljesen eltűnt a brüsszeli botrány kirobbanása óta

Dobrev Klára eltűnt a brüsszeli botrány kirobbanása óta - írja a Magyar Nemzet. A lap rámutat: több mint két hónap szünet után tart hétfőn ismét sajtónyilvános árnyékkormányinfót a DK. Az eseményen ugyanakkor nem vesz részt Dobrev Klára.

A Magyar Nemzet rámutatott, korábban az Európai Parlament alelnöki tisztét is betöltő, jelenleg is EP-képviselő Dobrev hallgatása feltűnő módon egybeesik a brüsszeli korrupciós botránnyal, ami december elején – azaz az elvileg következő árnyékkormányinfó idején – robbant ki, amikor kiderült: a belga hatóságok négy, az Európai Parlamenthez köthető embert tartóztattak le egy Katart is érintő korrupció és pénzmosás ügyében folytatott nyomozás részeként. Az eljárás során őrizetbe vették az EP alelnökét, a görög szocialista Eva Kailit, aki mellett a belga szocialista Maria Arena és Marc Tarabella irodáiban razziázott a rendőrség, és összesen hatszázezer eurónyi készpénzt, számítógépeket, illetve mobiltelefonokat foglaltak le. 

Noha a brüsszeli korrupciós botrány egyre csak dagad, és egyre szélesebb kört érint, Dobrev Klára, illetve árnyékkormányának tagjai a mai napig egyetlen szót sem ejtettek az ügyről, gyakorlatilag úgy tesznek, mintha nem is létezne. 

Mindezt a napokban Deutsch Tamás is szóvá tette.

– Hová tűnt Gyurcsány Ferencné? Kirobbant ez a korrupciós ügy, és az árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke a nyilvánosság előtt hetek óta nem szerepel, Brüsszelben és Strasbourgban hírét-hamvát nem lehet látni

– fogalmazott a Fidesz EP-képviselője a Hír TV-ben.

Hangsúlyozta: mindeközben kiderült, hogy a magyar dollárbaloldal EP-képviselői a teljes európai baloldallal együtt megszavazták a Katar és Kuvait állampolgárainak vízummentességére vonatkozó javaslatot, illetve hogy könnyítsék meg a régióból származó diákok Erasmus+ programhoz való hozzáférését. 

(HírTV)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató