2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Gyurcsányékba beleszállva térhet vissza a politikába Donáth Anna

A Szabad Európa momentumosokra hivatkozva azt írja: a DK és a Momentum közti pengeváltás vezeti majd fel a politikai tavaszt.

A Szabad Európa momentumos politikusokra hivatkozva azt írja: Donáth Anna visszatér a politikába, mert „év elejére olyanná vált a helyzet, hogy már február 4-én újra a nyilvánosság elé lép”. 

Elmondásuk szerint a „helyzet” elsősorban azt jelenti, hogy látványosan felgyorsult az ellenzéki politikusok átáramlása más pártokból a Demokratikus Koalícióba, ami a Momentumot sem kerülte el (pl. Buzinkay György, vagy a pártszédelgő Juhász Béla Róbert). 

A portál szerint egyre nagyobb a nyomás Donáth Annán, hogy kezdjen valamit a helyzettel, ezért február 4-én „távlatos évértékelő beszédet” fog mondani, amelyben a választások óta eltelt időszakot elemzi majd (komoly kritikai éllel az ellenzék eddigi teljesítményét illetően), és

külön kitér majd a Demokratikus Koalícióra.

 Azt is írják: a rendezvényen a Momentum több más politikusa szintén felszólal, ők Donáth Annánál „kevésbé ”lesznek visszafogottak a Gyurcsány-párttal kapcsolatban.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató