2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Tarjányi Péter: Ebből a háborúból már Magyarország sem tud kimaradni

Mindkét oldal hadserege összecsapásra készül, egyfajta vihar előtti csend van a frontvonalon – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai "szakértő" az orosz–ukrán háború aktuális helyzetéről a Frontvonalban.

Kiemelte: Oroszország sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkezik, mint Ukrajna, ám ez csak a katonai tartalékokra igaz. Politikai szempontból Ukrajna áll jobban - mondta Tarjányi.

Ebben a háborúban katonailag nem szükséges részt vennünk, de ebből a háborúból már Magyarország sem tud kimaradni

– hangsúlyozta Tarjányi Péter, utalva a gazdasági háborúra, amely érinti az energetikai szektort és több más területet is.

A "szakértő" úgy véli, hogy azzal, hogy Magyarország is megszavazta az elmúlt időszak szankciós csomagjait, „Magyarország hitet tett amellett, hogy egyébként van egy nyugati érdek, és ezt támogatja”.

Ezt a háborút Oroszország kezdte el. Ez egy megszálló hódító háború, amiben egy nemzet, Ukrajna küzd az életéért. És ebben a Nyugat egy értékrend mentén választott, és Ukrajna mellé állt. Ebben Magyarország egy furcsa játékot folytat, ami bizonyos helyzetekben értelmezhetetlen, mind a szövetségeseink, mind Ukrajna számára – mondta Tarjányi. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató