2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Gyurcsány Ferenc megfenyegetette telefonon a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökét

Székely Sándor elmondta: a DK-s polgármesterek kaphattak volna állami pénzt, de nem voltak hajlandók tárgyalni erről.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke. Mint kiderült, a mozgalom önállóan indul a 2024-es önkormányzati választáson.

Székely a Mozgalomról elmondta, hogy magukat „egy ellenzéki civil szervezetként” definíálják, „amely végigharcolta az elmúlt 12 évet, és azt a tanulságot vontuk le, hogy

a magyar pártpolitikát az őrület jellemzi”

– jelentette ki a Szolidaritás elnöke.

Hozzátette, „ez egy napi szintű, állandó háborúzás, ami lecsorog a helyi, önkormányzati politikába is.”

Nem állapodtak meg velük

A lap azon felvetésére, hogy esetleg negatív visszhangja lehet elindulásuknak a baloldali pártok között, Székely Sándor kiemelte: mindez nem érdekli őket. „Már csak azért sem – tette hozzá az elnök –, mert az elmúlt évtizedben számos pártnak a kampányában aktívan segített a Szolidaritás Mozgalom”. 

„Aztán sem az önkormányzati választás, sem az EP-választás kapcsán nem voltak hajlandók velünk megállapodni, a politikai mozgásterünket is szűkítették és amikor ebből elkezdtünk kicsúszni, akkor

Gyurcsány Ferenc felhívott és megfenyegetett, hogy ha nem csinálom azt, amit ő mond, akkor tönkretesz erkölcsileg és anyagilag is” 

– ismertette Székely a DK-val való együttműködésük végénke okait. 

Budapesten 30-40 éves projektek állnak
Annak kapcsán, hogy a Szolidaritás önállóan méretetti meg magát 2024-ben az önkormányzati választáson, Székely elmondta, hogy az önkormányzatiság szerintük arról szólna, hogy működtetnek egy települést, „ám a pártlogika megmérgezi ezt” – emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy erről a korábbi ciklusokban közvetlen tapasztalataik vannak. Úgy véli, „mindennek az eredménye, hogy Budapesten harminc–negyven éves projektek állnak, mert

a pártlogika jelenleg akadályozza, hogy a főváros és a kormány együtt tudjon működni, és például felszámolják a Budapest körüli nyolc–tíz rozsdaövezetet.”

Megjegyezte, hogy „őrület, ami a DK-s polgármesterekkel történt, hogy kaphattak volna valamennyi pénzt az államtól, ám erről nem is tárgyalhattak a pártlogika alapján, aminek a választók isszák meg a levét” – hívta fel a figyelmet Székely Sándor, arra utalva utalva, hogy egyes DK-s kerületi és települési polgármesterek nem tárgyaltak a kabinettel a nekik juttatandó forrásokról.

Az ellenzéki pártokra is kitértek a beszélgetésben. A Szolidaritás vezetője szerint elkeseredett lépés volt a Momentum részéről Donáth Annát ilyen hamar „visszahozni a színpadra”, Székely értesülései szerint azonban olyan rosszak a támogatottsági adatok, hogy az őszre tervezett „Donáth-rajtot előbbre kellett hozni”. 

„Ami igazán a problémájuk, hogy ugyanazt gondolják a világról, mint a Demokratikus Koalíció, ugyanabból a közegből is érkeztek a Momentum politikusai, így óriási különbség nem lesz a két párt között” – hívta fel a figyelmet Székely Sándor.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató