2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Itt a dráma: Megszűnhet a Népszava

Németh Péter szerint ha 10 ezer alá csökkenne az eladott példányszám, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy a tulajdonos úgy dönt, hogy bezárja a komcsi lapot.

Idén januárban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő lapja, a Népszava, ebből az alkalomból készített interjút a Transzparens újságírásért a lap főszerkesztőjével, Németh Péterrel. Az interjúban megkérdezték arról is, valóban igaz-e, hogy az állami hirdetések nélkül nem tudna működni az ellenzéki lap. A Népszava főszerkesztője ennek kapcsán azt mondta, hogy bár a bevételeik fele a lapeladásokból származik, a másik fele a hirdetésekből érkezik, így ha nemet mondanának a kormányzati hirdetésekre, akkor megszűnne az újság.

Németh az interjúban elmondta: nem akarja megfejteni a kormányzati gondolkodást, hogy mi miért kapnak kormányzati hirdetésekből ezekből a pénzekből, azonban az biztos, hogy szükségük van rá.

Egy biztos, nekünk lételemünk, hogy ez az újság legyen, és mindaddig, amíg ezekért az állami hirdetésekért cserébe mi azt és úgy írhatjuk meg, ahogy mi szeretnénk, addig nekünk ezt kell fogadnunk, hogy létezni tudjunk. Függetlenül attól, hogy szociáldemokrata újságként nem tudunk azonosulni ezekkel az üzenetekkel, és függetlenül attól, hogy az olvasók egy részével is komoly küzdelmet kell folytatnunk emiatt

– mondta az interjúban a lap főszerkesztője hozzátéve, hogy nemet lehet mondani tehát az állami hirdetésekre, de akkor az a hang sincsen, amit a Népszava képvisel.

(Pestisracok.hu)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató