2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Újabb két szocialista politikus neve merült fel a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán

Az olasz európai parlamenti képviselő, Andrea Cozzolino letartóztatási parancsából derült ki, hogy két újabb nagy névre terjesztheti ki a nyomozást a belga ügyészség.

A sajtóban nyilvánosságra került dokumentumok név szerint említik az Európai Parlament emberi jogi albizottságának korábbi vezetőjét, Maria Arenát, aki a botrány miatt volt kénytelen lemondani a posztjáról.

A Világgazdaság értesülései szerint Arena neve a kezdetektől fogva felmerült a botrányos ügyben, hiszen az egész az ő bizottságától indult, ezer szállal kötődtek hozzá a tavaly letartóztatott képviselők, de saját magának is voltak érdekes megnyilvánulásai. Ennek ellenére eddig érinthetetlennek tűnt. Egészen mostanáig.  

A Politico ugyanis megszerezte a múlt héten egy nápolyi klinikán letartóztatott Andrea Cozzolino ellen kiadott elfogatóparancsot, amelyben a belga ügyészek név szerint említik Arenát, mint akinek köze lehet az ügyhöz, és ki kell rá is terjeszteni a vizsgálatot, de szintén megemlítették az olasz EP-képviselő Alessandra Morettit is. Állítólag már ellenük is nyomoznak a hatóságok.

A nyomozók szerint Arena és Moretti is tagja volt annak a négyesnek, amelyben Cozzolino és a szintén letartóztatott belga EP-képviselő, Marc Tarabella is benne volt, ők együtt dolgoztak Pier Antonino Panzeri európai parlamenti képviselővel, aki az összes szálat összefogta. Panzeri jelenleg is börtönben van, de a hírek szerint vádalkut kötött információkért cserébe. Az ő telefonján talált üzenetekből sikerült a belga hatóságoknak felvázolniuk a hálózatot.  A brüsszeli korrupciós botrány tavaly év végén rázta meg Európát, amikor kiderült: több magas rangú EP-képviselő is készpénzt, illetve ajándékokat fogadott el Marokkótól és Katartól, hogy cserébe nekik kedvező döntések szülessenek az Európai Parlamentben, elsősorban az emberi jogokat vizsgáló bizottsági üléseken. A botrány főleg a szocialista frakcióra vonatkozik, hiszen az összes letartóztatott képviselő ebből a tömbből került ki.

(Vg)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató