2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Jeszenszky Géza: Aki nem ment el Kijevbe, az fél vagy az oroszoknak drukkol

Az egykori külügyminiszter szerint „erős üzenet volt” Joe Biden kijevi látogatása.

„Washington elszánt, és nem hagyja magára Ukrajnát” – hangsúlyozta a Népszavának Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter és washingtoni nagykövet Joe Biden hétfői kijevi látogatását mindemellett „erős üzenetnek tartja”.

Jeszenszky hozzátette, Volodimir Zelenszkij és Joe Biden már akkor megtárgyalhatták az aktuális kérdéseket, amikor az ukrán elnök beszédet mondott a Kongresszusban.

Az egykori külügyminisztere szerint Joe Biden „nagyon fontos pillanatban” látogatott az ukrán fővárosba. Jeszenszky úgy látja, „Oroszország nemcsak a fronton indított offenzívát, de azzal párhuzamosan propagandakampányt is folytat”. Moszkva arról akarja szerinte meggyőzni a nyugati közvéleményt:

„a háborúnak akkor lehet vége, ha abbahagyják Ukrajna támogatását, Kijev pedig területi engedményeket tesz az agresszornak”

– hívta fel a figyelmet.

Hozzáfűzte, „a republikánusoknál is van egy ilyen irányzat, ám a párt nagyobb része ma is eltökélt Ukrajna támogatásában.”

„Megjósolhatatlan győzhet-e Ukrajna”
A volt washingtoni nagykövet arról is beszélt a lapnak, hogy az amerikai elnök látogatása vélhetően nincs szoros kapcsolatban a jelenlegi hadi helyzettel. „Megjósolhatatlan, győzhet-e Ukrajna, kiszorítva területéről Oroszországot, vagy rákényszerül valamilyen területi engedményre” – jegyezte meg.

„Ha nagyon rossz lenne a helyzet, nem valószínű, hogy Biden elment volna Kijevbe”

 – mondta Jeszenszky, aki úgy véli, az amerikai elnöknek „nincs szüksége egy új Afganisztánra”.

Az amerikai elnök azt is demonstrálta a volt diplomáciai vezető szerint, hogy „bátor, tetterős politikus, aki ilyen kockázatos útra is vállalkozott”. Eddig már jónéhány európai politikus meglátogatta Kijevben Zelenszkij elnököt.

„Aki nem ment el, az fél, vagy a másik félnek drukkol” – mondta a volt nagykövet, a magyar miniszterelnökre is utalva.

„Jóban kell lenni Ukrajnával”
Jeszenszky Géza szerint a magyar politikának arra kellene törekednie, hogy felkészüljön minden eshetőségre. Arra is, hogy „Ukrajna területveszteségeket szenved el, de arra is, hogy győz és helyreállítja szuverenitását” – mérlegelte a lehetséges jövőképket.

„Az ma már nagyon valószínű, hogy Ukrajna nem omlik össze az orosz támadás miatt, nem jön létre egy Belarusz-szerű bábállam. Márpedig ha valakinek valóban szívügye a kárpátaljai magyarság sorsa, annak jelenleg egyetlen józan választása lehet: jóban kell lenni Ukrajnával” – zárta gondolatait Jeszenszky Géza.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató