A klinikai szakpszichológus szerint fel kell állítanunk azokat a határokat, amiben minden épeszű ember egyetért.
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdezte az Origo a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot létesítő iskolai asszisztens ügyéről.
„Mondjuk ki őszintén és tisztán, ez pedofília. Ha
bármiféle más elnevezést gyártott is rá az új nevezéktan, ez akkor is a pedofília kategóriájába esik, mert a még fejlődésben lévő ifjúságnak a traumatizálásáról van szó.
Ha pedig tettekre is sor kerül, akkor mondjuk ki, megrontásáról van szó. Azért kell ezt nyíltan kimondani, mert az a szemléleti szabadosság, amit az LMBTQ mozgalom a legnagyobb lendülettel és szívóssággal előidézett az utóbbi időben, az a fajta szabadosság irányába vezető szexuális tolerancia követelménye, hogy nézeteikre mondjunk igent és tágítsuk ki a normalitás határait, már szinte nem teszi lehetővé a jelenségek közmegegyezéses, eredeti néven nevezését” – fogalmaz a pszichológus.
Úgy véli, egy olyan, a hedonizmus irányába mozduló, a szexualitást pusztán a fizikai gyönyörre lealacsonyító álláspont és viszonyulás alakult ki bizonyos körökben, ami nagyon kártékony, mert megzavarja a pszichoszexuális fejlődés saját útjának végigjárását, a nemi orientáció természetes kialakulását. Ezt ugyanis úgy kellene megtámogatni, hogy hagyjuk spontán, saját nemének megfelelően tájékozódni a fiatalt, mondja.
Hozzátette: „Ennek során, feltéve hogy nem zavarjuk meg erőszakosan, leggyakrabban éppen a saját nemre jellemző működések jellegzetességei erősödnek meg a másik nem iránti vonzódásképpen, ez statisztikai tény és tapasztalati bizonyosság. Ekképp a saját születési nemének megfelelő heteroszexuális vonzalom pályájára állítják a pszichoszexuális érettség útját. Ebben
az érzékeny időszakban nem lenne szabad a befolyásolásnak azt az áradatát rázúdítani a fiatalokra, amit az LMBTQ irányzat propagál.”
A tudomány álláspontja: hagyni kell, hogy a genetikai program szerint elinduljon a pszichoszexuális fejlődés
Ahogy Bagdy Emőke elmondta, a tudomány, a tények is odaállnak amellé, hogy ebben az időszakban hagyni kell, hogy a genetikai program szerint elinduljon a pszichoszexuális fejlődés is. Például óvodáskorban az azonos nemű szülővel való önkéntelen és programozottan zajló azonosulás végbemenjen, és az ellenkező nemű szülővel való viszonyulás is ennek megfelelően alakuljon ki.
„Ez automatizmus – akarjuk, nem akarjuk – ez program. Ezt békén kell hagyni”,
mondja a szakember.
„Az embernek akkora hatalma van már, mint az Úristennek, hogy még a biológiai nemét is meghatározhatja. Ebben az elféktelenedett, már nem szabad, hanem szabados világban végülis ez az ideológia azt akarja, hogy mindent a saját képére formáljon, a saját diktátumainak megfelelően legyen elnevezve az egész nemiségünk, de művelve is eszerint legyen a nemi életünk” – fogalmaz Bagdy Emőke.
Szerinte a megengedésnek olyan elhatártalanodó folyamatát tapasztaljuk, amiben a jó és a rossz, a megengedett, szabályos és a bűnös,
a törvény szerinti és a törvénytelen közti határ elmosódik, hogy meghaljon a norma, vele a normalitás fogalma, vagyis a többség által meghatározott főtörvény.
„Látjuk, mi folyik a nyugati egyetemeken. Divat, trendi dolog az irányzathoz sorolódni, a szélsőségek úttörő hőstettek. Arra gondolok, vajon miféle alattomos gyilkos vírusok támadtak fel a nemi identitásunk ellen, mi terjed már erőszakos alattomossággal a levegőben? Ezt nagyon veszedelmesnek tartom” – szögezi le.
Hangsúlyozza: „Ha mi nem statuálunk példát ezzel a konkrét esettel kapcsolatban, ha nem mondjuk ki azt, hogy ezt nem engedjük, akkor nagy baj lesz. Nem tudom más miképp van vele, de én személyesen elvállalom, hogy tiltakozom, mert
egészen elképesztőnek tartom, hogy velem egy pedofil így beszéljen,
egy törvényszegő a képernyőn keresztül is hetykén, magabiztosan, saját vélt igazának a biztonságában szemembe vágja: »Majd meglátod, hogy nagy hatalmak védelmeznek engem!«.
A pedagógusok szakszervezete is óvatoskodik, nem mert nyíltan fogalmazni, hogy az az illető a mi kollektív normáink megsértésével tulajdonképpen pedofil bűncselekményt követett el. Nem mondja ki, mert fél. De mitől fél? Azért fél, mert akkora erők vannak a háttérben, amik megfélemlítenek minket.”
Végezetül kifejti: „Mi, jóérzésű, az úgynevezett normakövető emberek, akiket sztereotip nemiséggel csúfolnak, mi, a ciszhez tartozók, mert most már oda vagyunk általuk sorolva, mi ezt csak meghunyászkodva, visszahúzódva tűrjük. De ennek nagyon rossz vége lesz. Muszáj éles határt vonni: Állapítsuk meg mi a jó és a rossz, hol vannak a határok és a törvény foglaljon állást! Mert ez egy büntetendő cselekmény.”
