2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Macskakajának álcázták a füvet a szegedi dílerek

A rendőrök február 22-én egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható szegedi csapat tagjait fogták el, majd tartottak náluk kutatásokat. Összesen több mint 50 kilogramm kábítószer került elő a nyolc férfi lakásaiból. A hagyományosnak számított kábítószerek – mint a kannabisznövény, a kokain és az amfetamin – mellett, a nyomozók találtak különböző gyanta- és olajszerű anyagokat is, amik a kannabisz-feldolgozás egyéb végtermékei. Ezen kívül lefoglaltak még csomagolóanyagokat, porciózáshoz használatos mérlegeket és hőhegesztő eszközöket is. A helyszíni felvételek szerint a kábítószert macskatápnak vagy tortilla chipsnek próbálták álcázni.

Az akcióval a Készenléti Rendőrség szegedi egysége összesen több mint 41 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozta meg, aminek feketepiaci értéke nagyjából 143 millió forint. A nyolc férfitől a rendőrök lefoglaltak 10 és fél millió forint készpénzt, nagy értékű karórákat, két autót, valamint több millió forint értékű kriptovalutát is.

A bűnbanda tagjait – akiknek legfiatalabb tagja 25, míg legidősebbje 48 éves, és mindegyikük szegedi lakos – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A Készenléti Rendőrség most feltérképezi, honnan szerezték be a kábítószert, és kiknek adtak tovább.

(police.hu)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató