2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Joe Biden: Fehér vagyok, de nem hülye!

– Lehet, hogy fehér vagyok, de nem vagyok hülye – mondta önfeledt humorral Joe Biden amerikai elnök a fekete történelem hónapját ünneplő egyik rendezvényen. A fekete történelem hónapja holnap ér végét, célja pedig ráirányítani a figyelmet a feketék amerikai történelemben és az ország sikerében betöltött szerepére, megkülönböztetett tiszteletet mutatva előttük a rabszolgáktól a mai polgárokig.



Több Twitter-felhasználó és republikánus képviselő is rasszistának titulálta Biden szavait, amiért szerintük az elnök lényegében hülyének nevezte a fehéreket.

A Fehér Házban tartott mostani rendezvényen a nyolcvanéves elnök néhány pillanattal azután tette furcsa megjegyzését, hogy a képviselőház demokrata párti – első fekete – kisebbségi vezetőjén, Hakeem Jeffriesen viccelődött.

Korábban én is kampányoltam mellette. Tudod, hogy ez mit jelent, hogy többé már nem beszél velem

– mondta Biden, majd gyorsan hozzátette: csak viccelt.

Magát az amerikai fekete közösség támogatójának bemutató Joe Biden beszédében „elhintette”, hogy fekete alelnököt választott maga mellé Kamala Harris személyében, sőt a Legfelsőbb Bíróság megüresedett helyére is csupán egyetlen jelöltje volt, Ketanji Brown Jackson – aki szintén színes bőrű.

Nem ez az első, hogy Biden kínos megjegyzéseket tesz faji kérdésekben. 2020-ban az akkor elnökjelölt politikus például azt mondta egy fekete választónak, hogy „ha gondot okoz eldönteni, hogy engem vagy Trumpot támogatod, akkor nem vagy fekete”.

Később egy interjúban pedig azzal állt elő, hogy a „feketék politikai nézetei kevésbé változatosak, mint a hispánoké”, majd amikor a riporter arról kérdezte, hogy elvégzett -e már kognitív, a mentális egészségét mérő tesztet, „drogosnak” nyilvánította a kérdezőt.

A demokrata politikus korábban is igyekezett magát polgárjogi harcosnak beállítani, bár ezek gyakran csúsztatásokba sodródtak. Egyszer azt állította, hogy egy atlantai polgárjogi tüntetésen letartóztatták, egy másik alkalommal pedig arról beszélt, hogy „milyen nagy megtiszteltetés érte, amikor megpróbált találkozni Nelson Mandelával (Dél-Afrika korábbi elnökével – a szerk.), de végül letartóztatták” – később bevallotta, hogy ez nem volt igaz.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató