2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Orbán Viktor Kínába készül

Párizs, Róma és a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia után nemrégiben Budapesten is látogatást tett a kínai külügy tényleges vezetőjének tekintett Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója.  miniszterelnök magánvacsora keretében fogadta, majd másnap Szijjártó Péterrel találkozott, és folytatott megbeszéléseket Vang Ji. Arról semmi nem derült ki, miről volt szó Orbán Viktor és a kínai államtanácsos között, Szijjártó Péterrel azonban közös sajtótájékoztatót is tartottak.

Intenzív magyar–kínai kapcsolatok

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy a Magyarország és Kína között létrejött átfogó, stratégiai együttműködésből rendkívül sokat profitált a magyar gazdaság az elmúlt években. A tárca közleményében az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig arról tájékoztattak, hogy a két ország a béke pártján áll, és készek együttműködni a világ többi békeszerető államával a konfliktus diplomáciai rendezése érdekében.

A kínai államtanácsos Budapesten közölte: Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány „Kína-barát politikát” folytat, bizonyos ügyekben támogatást nyújtva a nemzetközi fórumokon. Azt is kijelentette, hogy Kína is kész segítséget nyújtani Magyarország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének érdekében.

Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója, volt sanghaji főkonzul  emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már 2021 áprilisában meghívást kapott Kínába, ezt a Facebook-oldalán be is jelentette, de a kínai Covid-lezárások miatt nem valósult meg az út.



A miniszterelnök sajtófőnökétől e-mailben megkérdezte az Index:

A Vang Ji kínai államtanácsossal folytatott megbeszéléseken szó esett arról, hogy Orbán Viktor Pekingbe látogasson? Ha igen, egy ilyen út mikor lehet esedékes, és pontosan mi lenne a célja?
Van annak realitása, hogy Hszi Csin-ping kínai államfő Budapestre látogasson? Ha igen, egy ilyen látogatás mikor lehet esedékes, és pontosan mi lenne a célja?

Havasi Bertalan röviden válaszolt, közölte,

Orbán Viktor miniszterelnök kínai útja előkészítés alatt áll.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató