2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A különleges hadművelet óta először találkozott az amerikai és az orosz külügyminiszter

Antony Blinken röviden találkozott Szergej Lavrovval a G20 indiai csúcstalálkozóján, ahol az amerikai külügyminiszter azt mondta az orosz kollégájának, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát, „ameddig csak kell”.- írja a BBC.

Az ukrajnai háború egy évvel ezelőtti kezdete óta ez az első alkalom, hogy négyszemközt beszélnek egymással. Legutóbb 2022 januárjában Genfben találkoztak. A amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője elmondta, hogy a Delhiben tartott mostani megbeszélés kevesebb mint 10 percig tartott.

Blinken azt is elmondta Lavrovnak, hogy Oroszországnak szabadon kell engednie a bebörtönzött amerikai Paul Whelant, és Oroszországnak újra csatlakoznia kell az Új START nukleáris fegyverzet-ellenőrzési szerződéshez, amiből nemrég kilépett.

Az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselője azt mondta újságíróknak, hogy Blinken „kiábrándította” Lavrovot minden olyan elképzelést illetően, ami szerint az USA Ukrajnának nyújtott támogatása ingadozna. A tisztviselő nem árulta el, hogyan reagált Lavrov, de szerinte semmi sem utalt arra, hogy Oroszország a közeljövőben irányt váltana.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Blinken kérte, hogy beszélhessen Lavrovval, de nem kommentálták a beszélgetést.

A világ 19 leggazdagabb országát és az Európai Uniót magában foglaló G20-ak a világgazdasági teljesítmény 85 százalékát és lakosságának kétharmadát adják.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató